Gyász: elhunyt a legtöbb olimpiai érmet szerző lengyel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.30. 10:54
null
Irena Szewinska (1946–2018)
Hetvenkét évesen elhunyt Irena Szewinska, minden idők egyik legjobb atlétája, a legtöbb olimpiai érmet szerző lengyel sportoló.


A Leningrádban, azaz a mai Szentpéterváron született Irena Szewinska már 18 évesen, élete első olimpiáján, 1964-ben Tokióban aranyat szerzett 4x100 méteren. 1968-ban 200 méteren, 1976-ban 400 méteren ért a csúcsra az ötkarikás játékokon, amelyeken a három arany mellett két ezüstöt és két bronzot is nyert.

Minden idők egyik legjobb sprintere – aki Tokióban távolugrásban szerezte egyik ezüstérmét – öt olimpián vett részt, az utolsó hármon (1972, 1976, 1980) már anyaként.

Pályafutása során tízszer döntött világcsúcsot, és a nemzetközi szövetség nyilvántartása szerint ő volt az egyetlen atléta (nőket és férfiakat is figyelembe véve), aki 100, 200 és 400 méteren is tartotta a világrekordot.

Irena Szewinska 1970-ben közgazdasági diplomát szerzett a Varsói Egyetemen, 1998 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja volt.

Az utóbbi években hősiesen harcolt a rákkal, úgy tűnt, legyőzi a betegséget is, de az végül felülkerekedett rajta.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
16 órája

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47
Ezek is érdekelhetik