Dopping: pozitív lett a magyar atléta Eb-n adott mintája

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2017.03.16. 10:29
null
Pásztor Gábor nem kérte a B-próba vizsgálatát<br />(Fotó: Földi D. Attila)
A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a tavaly júliusi atlétikai Európa-bajnokságon pozitív doppingmintát produkált a sprinter Pásztor Gábor.

Információnkat megerősítette Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője is, hozzátéve: az elsőfokú tárgyaláson már túl is vannak, ami ellen a sportoló fellebbezett, így várják a másodfokot. Ennél többet azonban nem árult el, mert mint jelezte: folyamatban lévő ügyről többet nem mondhat.

A Ferencváros Amerikában élő, 34 éves versenyzője nem kérte a B-próba vizsgálatát, és elmondta, milyen táplálékkiegészítőket használt a kontinensbajnokság előtt. Azt hozta fel mentségeként, hogy ezek közül lehetett valamelyik szennyezett, és ez okozhatta, hogy a mintája pozitív lett, egyben jelezte azt is, hogy még sohasem fordult elő vele hasonló eset. Ártatlannak vallotta magát, és fellebbezett a rá kiszabott négyéves eltiltás ellen.

A tavalyi Eb-n a kétszáz méteres síkfutásban induló Pásztor Gábor az első körben 21.60-as eredménnyel 22. lett, így nem jutott tovább az elődöntőbe.

„Mivel Pásztor Gábor évek óta életvitelszerűen az Amerikai Egyesült Államokban él, a hazai ellenőrzési rendszer alól kikerült. Emiatt a Magyar Atlétikai Szövetségnek már semmilyen rálátása nem volt arra, a sportoló kivel és hogyan készült a 2016-os Európa-bajnokságra. A doppingellenőrzési rendszer alapja azonban mindenkor a zéró tolerancia elve, ami annyit tesz, hogy minden sportoló saját maga felelős az általa leadott mintáért, a szövetség ehhez tartja magát ebben az ügyben is. Sajnálom, ami Gáborral történt. Elmondása alapján egy szennyezett táplálékkiegészítő miatt kerülhetett ebben a helyzetbe, ami különösen balszerencsés” – mondta a Nemzeti Sportnak Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára.

Legfrissebb hírek

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47

A Svájci Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Kenderesit elmarasztaló CAS-döntést

Úszás
2025.10.20. 14:00

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Atlétika: Gyulai Márton szerint hatalmas kihívás az első világdöntő megrendezése

Atlétika
2025.10.14. 11:10

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04
Ezek is érdekelhetik