Rio 2016: Iszinbajeváékat rubelmilliókkal kárpótolják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.31. 20:00
Negyvenkét orosz atléta kap az államtól anyagi kárpótlást, amiért nem vehetett részt a riói nyári olimpián.

A sorozatos doppingesetek nyomán a sportág orosz reprezentánsait kitiltották a brazíliai ötkarikás játékokról, s Moszkva utólag határozott úgy, hogy – a büntetést sajátosan ellensúlyozandó – legjobbjainak jóvátételt fizet.

Az összeg nagyságáról nem esett szó a hétfői bejelentésben, amelyet Dmitrij Sljahtyin, az orosz atlétikai szövetség (VFLA) elnöke tett. Korábban, augusztus 25-én Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő sem mondott konkrétumot, amikor közölte, hogy a részvételtől eltiltott sportolóik pénzügyi kárpótlásra számíthatnak.

Egyedül a külföldön készülő távolugró, Darja Klisina indulhatott az olimpián, 67-en viszont nem lehettek ott Rióban, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság igazoltnak látta az oroszországi élsport államilag irányított doppingolását.

A távol maradni kényszerültek egyike a karrierjét éppen a riói szerepléssel lezárni készülő Jelena Iszinbajeva, a kétszeres olimpiai bajnok rúdugró volt, aki kitiltásuk után úgy döntött: befejezi pályafutását.

A hétfői moszkvai közlés szerint éppen Iszinbajeva az egyike annak a néhány orosz atlétának, aki a legnagyobb anyagi elismerésre számíthat: sajtóhírek szerint ő, továbbá a női magasugrás 2015-ös világbajnoka, Marija Kucsina és a 110 méteres gátfutás tavalyi vb-aranyérmese, Szergej Subenkov állami „fájdalomdíj” gyanánt egyformán 4 millió rubelt (18 millió forintot) kap.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
18 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32
Ezek is érdekelhetik