Atlétika: Jeter nem indul az amerikai vb-válogatón

Vágólapra másolva!
2013.06.21. 10:16
Carmelita Jeter, a női 100 méteres síkfutás világbajnoki címvédője csütörtökön visszalépett a Des Moinesban zajló amerikai atlétikai bajnokságtól, így az augusztusi, moszkvai vb-n csak a rövidebb sprintszámban indulhat majd.


A tavalyi olimpián 100-on második, 200-on harmadik vágtázó májusban, a sanghaji Gyémánt Liga-viadalon szenvedett combsérülést, s azóta egyetlen viadalon sem állt rajthoz. Csütörtökön aztán az amerikai szövetség jelentette be, hogy Jeter a vasárnapig tartó versenyen sem tudja vállalni a szereplést.
A tavalyi olimpián 100-on második, 200-on harmadik vágtázó májusban, a sanghaji Gyémánt Liga-viadalon szenvedett combsérülést, s azóta egyetlen viadalon sem állt rajthoz. Csütörtökön aztán az amerikai szövetség jelentette be, hogy Jeter a vasárnapig tartó versenyen sem tudja vállalni a szereplést.

A bajnokság egyben világbajnoki válogató is az Egyesült Államokban, és számonként az első három-három helyezett vehet részt a vb-n. Jeter így 200-on nem, ugyanakkor címvédőként a klasszikus vágtaszámban alanyi jogon rajtolhat majd az orosz fővárosban.

A női 100 méter első fordulóját csütörtökön rendezték meg, s ekkor vált biztossá, hogy a Londonban szenzációs világcsúcsot (40.82 mp) felállított amerikai 4x100-as váltóból ebben a számban csak Jeter lehet majd ott a vb-n, ugyanis Tianna Madison, Allyson Felix és Bianca Knight sem volt a mezőnyben.

Legfrissebb hírek

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30
Ezek is érdekelhetik