Atlétikai vb: Baji Balázs és Márton Anita sem jutott tovább

Vágólapra másolva!
2011.08.28. 09:18
Címkék
A 110 gátas Baji Balázs az előfutamból, a súlylökő Márton Anita a selejtezőből nem jutott tovább a dél-koreai atlétikai világbajnokság vasárnapi versenynapján.

Baji, aki egy hete, a kínai Sencsenben hatodik volt az Universiadén, ezúttal az akkori elődöntős, 13.64 mp-es és döntős, 13.71-es eredményétől is elmaradt, előfutamában utolsó, azaz nyolcadik helyezettként 14.06-ot ért el, ezzel befejezte szereplését.

„Csalódott vagyok. Itt, ha nem is a továbbjutás nézett ki, de jobb idő mindenképpen – kezdte értékelését a magyar szövetség MTI-nek küldött beszámolója szerint. – Nem voltam rossz formában, habár pihentnek sem mondhatom magam, hiszen Sencsenben mégiscsak három futás volt. Ezzel együtt jobbat vártam magamtól. Nem tudtam odaérni a gátakhoz, nem volt sebességem. Volt már ilyen korai futásom, amit jól megcsináltam, most tompa voltam. Folyamatosan sodortam a gátakat. Az Universiade jól sikerült, ott fejben nagyon erős voltam. Ez a mai futás bosszant.”

Márton Anita ugyancsak ott volt az Universiadén, amelyen 17.01 méterrel hetedik lett. Most a B csoportban szerepelt, a viadal honlapja szerint 17.04-et dobott, ezzel 11. lett a mezőnynek ebben a felében. A selejtezős szint 18.65 m volt.

„Másodikra mindenképpen érvényeset akartam lökni, mert az elsőt elvették. Aztán csak egy kísérletem maradt, az lett most a legjobb – nyilatkozott a selejtező után. – A körülmények nem voltak rosszak, jól is aludtam előtte. Sajnálom, hogy ez az évem ilyen. Annak ellenére, hogy így sikerült, amit kellett, megcsináltam. Nem fizikális problémák vannak, ez egyértelmű. Úgy gondolom, hogy ebből jövőre előre lehet lépni. Pozitívan állok ehhez a helyzethez, ebből csak építkezni lehet.”

A nap során később Kazi Tamás szerepel a magyarok közül. A 800-as futó a szám elődöntőjében lesz érdekelt, a háromból a második futamban áll rajthoz, közép-európai idő szerint 13.09-kor.

Legfrissebb hírek

Csoportgyőztes lett a TF női csapata az egyetemi Eb-n

Röplabda
2 perce

Drámai hosszabbításban jutott tovább a Ludogorec, a bolgár csapat lesz az FTC ellenfele a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 perce

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 perce

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
18 perce

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
44 perce

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
50 perce

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
59 perce

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik