Atlétika: olimpiai bajnokok és politikusok is váltót futnak vasárnap

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.12. 16:49
Címkék
Olimpiai bajnokok, politikusok és televíziós személyiségek is aktív résztvevői lesznek vasárnap a 18. K&H olimpiai maratoni és félmaratoni váltóversenynek, mely a magyar európai uniós elnökség hivatalos eseménye.

A budapesti Kossuth téren három váltószámot rendeznek: a maratonit hat-, a félmaratonit háromfős staféták teljesíthetik, sa programban lesz egy 3x2011 méteres viadal is. A félmaratoni táv egyéniben is teljesíthető.

A klasszikus, 42.195 km-es távot lefutja majd három olimpiai bajnok, Storcz Botond (kajak), Kovács István (ökölvívás) és Vajda Attila (kenu) is, kiegészülve Kassai Viktor labdarúgó játékvezetővel, illetve Vujity Tvrtko és Harsányi Levente tv-s személyiségekkel. Szintén ott lesz az eseményen az ugyancsak ötkarikás aranyérmes Kammerer Zoltán (kajak) és Novák Ferenc (kenu) is.

Az EU Elnökségi Futás keretében a Külügyminisztérium váltói – a tárca csütörtöki tájékoztatása szerint – német, francia, spanyol, szlovén, román és holland csapatokkal küzdenek majd meg.

Az esemény fővédnöke Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, míg az egyik rajtnál Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő segédkezik majd.

Legfrissebb hírek

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
4 perce

Videó: elképesztő, félpályás gólt szerzett az 51 éves Vincze Ottó

Labdarúgó NB II
18 perce

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
43 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
53 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
1 órája

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik