„Tényleg egy ágyban kell aludniuk?!” – Owen ideges lett a Love Island első része után

Vágólapra másolva!
2022.06.12. 13:53
Mint beszámoltunk róla, a Liverpool FC legendás játékosának, Michael Owennek legidősebb lánya, Gemma Rose elfogadta a felkérést, hogy elmegy a Love Islandre (brit párkereső valóságshow) szerelmet keresni magának. Az egykori klasszis a Daily Mailnek adott interjújában elárulta, mit mondott volna 20 évvel ezelőtt, ha azt mondják neki, hogy három lánya lesz, valamint elárulta, mi miatt üvöltött egy nagyot a műsor nézése közben.
GEMMA OWENRŐL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: instagram.com/gem0wen)
GEMMA OWENRŐL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: instagram.com/gem0wen)

Angliában most minden bizonnyal sokkal nagyobb figyelem hárul a júniusban startoló Love Island nyolcadik évadára, mint a válogatott mérkőzéseire a Nemzetek Ligájában. A mostaniba, Mallorcára Michael Owen 19 éves lánya, Gemma is meghívást kapott, amit el is fogadott.

A 42 éves négygyermekes édesapa szerepében megszólaló Owen ismétlésben megnézte az első részt, amely során egy kissé ideges lett. Nem értette ugyanis, hogy a játék során kijelölt pároknak, akik alig ismerik egymást, miért kell egy ágyon osztozniuk, de a felesége, Louise Bonsall elmagyarázta neki a villalétet. A Daily Mail azt írja, Owen számára a Love Island szabályai felvázolása olyan lehetett, mint amikor a les szabályt próbálják elmagyarázni egy futballban nem jártas személynek.


„Tényleg együtt, egy ágyban kell aludniuk? – tette fel a kérdést a feleségének, aki megerősítette őt ebben. – Erre nem számítottam.”

A Daily Mail beszámolója szerint Owen összeszorított fogakkal nézte ezt, de megjegyezte, lehetett volna rosszabb is. „Szerencsére nem volt fizikai kontakt közöttük. Hátat fordított neki. Volt köztük tér. Arra gondoltam: »Jó kislány.« Egy apa sem szeretne testi kontaktust látni, igaz? Én biztosan nem! Ha ez megtörténik, azt hiszem, valamit a tévéhez dobok! Nem akarom csókolózni látni! Ne lássam csókolózni!”

Hozzátette, nem tudta, miről fog szólni a műsor, de az volt a legnagyobb aggodalma, hogy több fiúval is látja majd csókolózni őt.

Owen kívánsága nem teljesült, mert Gemma a beszámolók szerint már két sráccal is így tett, igaz, feladatba is adták neki.

Gemmát sokat bántják (Fotó: instagram.com/gemowen_1)
Gemmát sokat bántják (Fotó: instagram.com/gemowen_1)

A 19 éves lányt nem kímélik a kommentelők, a közösségi oldalakon rengeteg megjegyzést kapott már arról, hogyan néz ki, a koráról, és lényegében mindennel bántják őt, amivel csak lehet.

„Nehéz, mert a másik három gyermekem (James, 16, Emily May, 14, Jessica, 12) is szembesül ezekkel a megjegyzésekkel a nővérükkel kapcsolatban. Louise nagyon ideges volt, mondtam is neki, hogy ne olvasgasson kommenteket. Tudom, hogy hozzászokott már ehhez a karrierem során, de most a lányáról van szó, ami miatt még nehezebb neki. Ha megnéznénk egyébként a közösségi oldalakat, a hozzászólásokból azt gondolnánk, hogy a világ hetven százaléka utál engem.”

Gemmát sokan a személyisége miatt támadják, de Owen védelmébe vette őt. „Ő a legcsodálatosabb lány, akivel találkozhatsz. Okos, vicces és kedves. Nem kétszínű. Hűséges és tisztességes. Mindig a mi babánk marad, ahogyan én is a szüleimnek, hiába vagyok negyvenkét éves. Ilyen ez.”

Owen hangsúlyozta, lányuk biztosan nem tenne olyat, amivel csalódást okozna szüleinek, nagyszüleinek. A Love Island segítségével szeretne kibontakozni, új barátokra lelni és élvezni a nyarat.

„Két opciód van. Mondhatod azt, hogy ő nem a te lányod vagy pedig támogatod őt. Szerintem a támogatás mindig a helyes út. Úgy hiszem, ez a szereteten és a bizalmon múlik.”


Owennek nem teszik a Love Island, de támogatja lányát (Fotó: instagram.com/themichaelowen)
Owennek nem teszik a Love Island, de támogatja lányát (Fotó: instagram.com/themichaelowen)

A Liverpool legendája egy dolgot kiemelt, ami nagyon nem tetszett neki. „A sok káromkodásnak nem örültem. Egy csúnya szó pedig elhagyta Gemma száját is. Ekkor üvöltöttem egy nagyot a tévé előtt. Otthon nem tűröm a káromkodást!”

Owen lánya a legfiatalabb a „mezőnyben”, emiatt is sokan megtalálják őt. A futballista azonban nem érti, miért. „Két évvel több ideje volt felkészülni a nagy nyilvánosságra, mint nekem. Ő már egy érett tizenkilenc éves. Ebből a szempontból egy kicsit rám hasonlít. Tizenhét évesen már a Liverpoolban játszottam és huszonhárom, huszonnégy, huszonöt évesekkel kellett összebarátkoznom. A lényeg az, hogy felnőtt, és bíznom kell a felelősségteljes döntéseiben.”

„Őszinte leszek veled – kezdte gondolatmenetét a Daily Mail újságírójának, aki a fiúkról kérdezte őt. Ha húsz évvel ezelőtt azt mondják nekem, hogy három lányom lesz, akkor azt mondtam volna, hogy baseballütővel fogom várni a srácokat, akik meg akarják környékezni őket. De realistának kell lennem. A lányaim csókolózni fognak, barátjuk lesz, férjük és egy napon gyerekeik. Elfogadtam. A legtöbb lány nem csókolja meg a pasiját, amikor az apja nézi őket, de ez egy ilyen műsor. És vak vagy, ha nem tudod, a való életben is megtörténik ez.”

Gemma a játékban a nyolc évvel idősebb, 27 éves Davide Sanclimentivel alkot most egy párt (Fotó: instagram.com/themichaelowen)
Gemma a játékban a nyolc évvel idősebb, 27 éves Davide Sanclimentivel alkot most egy párt (Fotó: instagram.com/themichaelowen)

Az interjúból azt lehetett leszűrni, hogy Owen nem annyira örülne annak, ha lánya a Love Islanden ismerné meg élete szerelmét. Ő az általános iskolában ismerte meg.

Az aranylabdás futballista leszögezte, lánya nem olyan sztárgyerek, akinek minden az ölébe hullott, hanem keményen dolgozott a sikereiért (díjlovagolt), és ő is erre ösztönözte őt. A Love Island miatt ránehezedő nyomást el fogja viselni, ahogy ő is, amikor 18 évesen tizenegyest végzett el a világbajnokságon.

„Büszke vagyok rá. Messzire fog jutni az életben, Love Islanddel vagy Love Island nélkül is!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik