PL: otthon kapott ki a Leicester! Az MU 4–0-ra, a Chelsea 3–0-ra győzött

Vágólapra másolva!
2020.01.11. 18:12
null
Kelechi Iheanacho helyzete kimaradt, a Southampton megverte a Leicestert (Fotó: AFP)
Az angol Premier League 22. fordulójának szombat délutáni meccsein könnyedén győzött otthon a Chelsea és a Manchester United, a Leicester viszont ugyancsak hazai pályán kikapott a Southamptontól.

 

A Chelsea már a 27. percben megtörte a Burnley ellenállását azzal, hogy a Willian buktatásáért megítélt 11-est Jorginho gólra váltotta. A londoniak ezt követően könnyed sikert arattak. Tammy Abraham már a szünet előtt növelte az előnyt fejes góllal, majd a második félidőben egy lecsorgó labdából Callum Hudson-Odoi állította be a 3–0-s végeredményt. A 19 éves szélső pályafutása első gólját jegyezte az angol élvonalban.

A Manchester United a Chelsea-hez hasonló győzelmet aratott a Norwich ellen: a Juan Mata beívelésére remekül érkező Marcus Rashford révén szintén a 27. percben szerezte meg a vezetést, ami után fölényes győzelmet ért el. A folytatásban Rashford büntetőből duplázott, Anthony Martial fejjel volt eredményes, a 18 éves Mason Greenwood pedig a 17. bajnoki mérkőzésén ebben az idényben megszerezte a negyedik gólját. Az MU két vereség és egy döntetlen után először győzött a Premier League-ben, ez volt a második 4–0-s sikere ebben a bajnokságban (augusztusban éppen a Chelsea ellen nyert ugyanilyen különbséggel), és ez volt a negyedik olyan bajnoki meccse, amelyiken nem kapott gólt.

A második helyen álló Leicester viszont hiába szerezte meg otthon a vezetést Jamie Vardy passzából, Dennis Praet révén már a 14. percben a Southampton ellen, a vendégek Stuart Armstrong megpattanó lövésével öt perccel később egyenlítettek, a hajrában pedig Daniel Ings kontra végén szerzett góljával a győzelmet is kiharcolták. A korábban kieső helyen is álló Southampton öt meccse veretlen, és az ötből négyet meg is nyert, így a 12. helyen áll a tabellán. A Leicester viszont egymás után a harmadik hazai meccsén sem győzött, és sorozatban másodszor kapott ki otthon, igaz, a listavezető Liverpool elleni 0–4 valószínűleg a négygólos különbséggel együtt sem volt annyira fájó a szurkolók számára, mint a Southampton elleni 1–2.

Az Everton Richarlison góljával megverte a Brightont, míg a Wolverhampton ikszelt a Newcastle-lel.

PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Chelsea–Burnley 3–0
(Jorginho 27. – 11-esből, Abraham 38., Hudson-Odoi 49.)
Leicester–Southampton 1–2 (Praet 14., ill. Armstrong 19., Ings 81.)
Manchester United–Norwich 4–0 (Rashford 27., 52. – a másodikat 11-esből, Martial 54., Greenwood 76.)
Everton–Brighton 1–0 (Richarlison 38.)
Wolverhampton–Newcastle 1–1 (Dendocker 14., ill. Almiron 7.)
KORÁBBAN

Crystal Palace–Arsenal 1–1
(J. Ayew 54., ill. Aubameyang 12.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

Sheffield United–West Ham United 1–0
(McBurnie 53.)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK

15.00: AFCBournemouth–Watford (Tv: Spíler1)
17.30: Aston Villa–Manchester City (Tv: Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 20 19 1 49–14 +35 58
2. Leicester City 22 14 3 5 47–21 +26 45
3. Manchester City 21 14 2 5 56–24 +32 44
4. Chelsea 22 12 3 7 39–29 +10 39
5. Manchester United 22 9 7 6 36–25 +11 34
6. Sheffield United 22 8 8 6 24–22 +2 32
7. Wolverhampton 22 7 10 5 31–28 +3 31
8. Tottenham 21 8 6 7 36–30 +6 30
9. Crystal Palace 22 7 8 7 20–24 –4 29
10. Arsenal 22 6 10 6 29–31 –2 28
11. Everton 22 8 4 10 25–32 –7 28
12. Southampton 22 8 4 10 27–39 –12 28
13. Newcastle 22 7 5 10 21–34 –13 26
14. Brighton & Hove Albion 22 6 6 10 25–30 –5 24
15. Burnley 22 7 3 12 25–37 –12 24
16. West Ham 21 6 4 11 25–33 –8 22
17. Aston Villa 21 6 3 12 27–37 –10 21
18. Bournemouth 21 5 5 11 20–32 –12 20
19. Watford 21 4 7 10 17–34 –17 19
20. Norwich City 22 3 5 14 22–45 –23 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik