Mason Mount gólja döntött az Anfielden (Fotó: AFP)

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ

LIVERPOOL–CHELSEA 0–1 (0–1)
Liverpool,
Anfield, zárt kapuk mögött. Vezette: Atkinson
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Fabinho, Kabak, A. Robertson – Thiago Alcantara (Milner, 80.), Wijnaldum, C. Jones (Oxlade-Chamberlain, 62.) – Szalah (Diogo Jota, 62.), Firmino, Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
CHELSEA: É. Mendy – Azpilicueta, Christensen, Rüdiger – R. James, Jorginho, Kanté, Chilwell – Zijes (Pulisic, 66.), Mount (Kovacic, 81.) – Werner (Havertz, 91.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
Gólszerző: Mount (42.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Veszélyesebben kezdte a rangadót a Chelsea a továbbra is ezer sebből vérző Liverpool ellen, a londoniak Timo Werner révén egy óriási ziccert és egy meg nem adott gólt is feljegyezhettek az első fél órában: a német támadó előbb rossz megoldást választott, majd néhány perccel később hiába tolta el a labdát a rosszul kimozduló Alisson mellett és lőtt a kapuba, a VAR-ral valahogy kivonalazták, hogy lesen volt.

Mindez csak elodázta az elkerülhetetlent, a szünet előtt Mason Mount remek indítást kapott, Fabinho mellett befelé húzta a labdát, hogy aztán irgalmatlanul kilője a bal alsót (0–1). Az angol játékos az ötödik bajnoki gólját jegyezte az idényben, az előző négyhez hasonlóan ezt is idegenben érte el.

A második félidő elején némileg fellendült a hazaiak támadójátéka, ez azonban rövid életű volt: Jürgen Klopp csapata nem tudott mit kezdeni a Chelsea fegyelmezett védekezésével, a 85. percig nem volt kaput eltaláló lövése a címvédőnek...

A Liverpool története során először veszített el öt egymást követő tétmérkőzést hazai pályán, így a még BL-indulást érő negyedik hely is négypontnyira van tőle.

AZ ÁLLÁS
  1. Manchester City 27 20 5 2 56–17 +39  65
  2. Manchester United 27 14 9 4 53–32 +21  51
  3. Leicester City 27 15 5 7 46–31 +15  50
  4. Chelsea 27 13 8 6 42–25 +17  47
  5. Everton 26 14 4 8 39–33 +6  46
  6. West Ham 26 13 6 7 40–31 +9  45
  7. Liverpool 27 12 7 8 47–35 +12  43
  8. Tottenham 26 12 6 8 42–27 +15  42
  9. Aston Villa 25 12 3 10 38–27 +11  39
10. Arsenal 26 11 4 11 34–27 +7  37
11. Leeds United 26 11 2 13 43–44 –1  35
12. Wolverhampton 27 9 7 11 28–37 –9  34
13. Crystal Palace 27 9 7 11 29–43 –14  34
14. Southampton 26 8 6 12 31–44 –13  30
15. Burnley 27 7 8 12 19–35 –16  29
16. Brighton & Hove Albion 26 5 11 10 26–33 –7  26
17. Newcastle 26 7 5 14 27–44 –17  26
18. Fulham 27 4 11 12 21–33 –12  23
19. West Brom 27 3 8 16 20–56 –36  17
20. Sheffield United 27 4 2 21 16–43 –27  14

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+3. PERC: VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+1. PERC: Havertz is beáll az utolsó két percre, Wernert váltja.

Három perc a ráadás.

85. PERC: Először talált kaput a Liverpool, Mendy fogta Wijnaldum fejesét.

81. PERC: Milner a Poolnál, Kovacic a Chelsea-nél állt be. 

77. PERC:  Alisson életben tartotta a Pool reményeit! Remek ütempassz Mounttól, Werner az ötös sarkánál került helyzetbe, de a brazil kapus jól zárta a szöget.

Közel hetven perc eltelt, és még nem talált kaput a Liverpool...

67. PERC: Alexander-Arnold szabadrúgásába Jorginho tette bele a lábát. A szögletet Mendy simán lehúzta.

66. PERC: Tuchel is változtat, Pulisic jön Zijes helyére.

62. PERC: Kettős csere a Liverpoolnál, Curtis Jones helyére Oxlade-Chamberlain jött, Szalahot Diogo Jota váltotta.

58. PERC: Alexander-Arnold lapos szögleténél résen voltak a vendégek.

54. PERC: ZIJES! Mount és Chilwell keverte meg a Pool-védelem jobb oldalát, végül a marokkói válogatott támadó került helyzetbe, a lövését a gólonalról szedte ki Robertson.

50. PERC: Fabinho fejese elkerülte a kaput.

49. PERC: Firmino találta el közelről Kanté kezét, nincs tizenegyes.  

47. PERC: Aktívan kezd a Pool, Alexander-Arnold beadásánál Christensen mentett nagyot.  


46. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. PERC: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ! 

Egy perc a ráadás.

42. PERC: GÓÓÓL, EZT MÁR MEGADJÁK, VEZET A CHELSEA! Kanté indította Mountot, aki Fabinho mellett befelé húzott, és irgalmatlanul kilőtte a hosszú alsót (0–1).

37. PERC: Szép volt a labdaátvétel Mounttól, de nem dőlt rá jól a lövésre, nem tudta leszorítani.

30. PERC: Jones húzott befelé a jobb lábára, a lövés jócskán elkerülte a kaput.

28. PERC: A Liverpoolnak is megvolt a maga nagy helyzete, Mané pazar labdát kapott, de nem találta el...

24. PERC: GÓÓÓL, DE LES! Werner kapott kiváló indítást, eltolta a labdát a pocsékul kijövő Alisson mellett, Kabak pedig nem tudta már utolérni a kapuba találó németet. Martin Atkinson először megadta a gólt, de a VAR-ozás után kiderült, hogy Werner, ha centikkel is, de lesen volt.

17. PERC: Ezek most a Chelsea pillanatai, Azpilicueta is rádurrantotta 17-ről, a labda elzúgott a kapu felett.

16. PERC: EZ HOGY MARADT KI? Werner találta magát ziccerben – Azpilicueta húzta vissza a labdát, amit Thiago nem tudott elfejelni –, a vendégek támadója megpróbálta átemelni Alissont, de nagyon gyenge kísérlet volt.

Az előző statisztikához egy kis adalék: a Liverpool sohasem kapott ki ötször egymás után hazai pályán minden sorozatot figyelembe véve.

11. PERC: Ez már veszélyesebb volt! Chilwell indította nagyszerűen Wernert, Fabinho rosszul számította ki a labda ívét, Kabakot becsapta a német, akinek erős lövése nem sokkal ment el a bal felső mellett.

A Liverpool az előző négy hazai bajnokiját elveszítette, ennyit korábban 100 PL-meccsen bukott el a gárda Jürgen Klopp irányításával az Anfielden.

7. PERC: Az első lövést is feljegyezhettük, Robertson 18 méterről jócskán eltévesztette a bal alsót.

6. PERC: Szalah lépett volna ki ziccerben a védelem mögé belőtt labdával, Mendy jó ütemben érkezett a kapujából.

1. PERC: Werner húzott el a jobb szélen, s bár elengedték, a beadás (és tisztázás) után beintették a lest.

1. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS! A Chelsea indította útjára a labdát.

Gyászszünet előzi meg a kezdőrúgást, a Liverpool legendája, Ian St John hunyt el hétfőn. 

Vörösben a Liverpool, kékben a Chelsea.

Szeptemberben Sadio Mané duplájával nyert a Liverpool.

A mérkőzést Martin Atkinson vezeti.



A találkozót a Digi Sport1 élőben közvetíti.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Liverpool–Chelsea angol bajnoki rangadó online tudósításában. Hamarosan kezdünk, tartsanak velünk!