Pep Guardiola 2016 óta irányítja a Manchester Cityt (Fotó: AFP)

 

A katalán szakember 2016 nyara óta irányítja a Cityt, jelenlegi szerződése pedig 2023 nyaráig szól. A 314. manchesteri tétmeccsén is túl járó Guardiolát a jövője kapcsán arról faggatták, el tudja-e képzelni magát más csapat kispadján is Angliában.

„Bárhogyan is alakul, Angliában mindig is a Manchester City menedzsere leszek – és ha valaha is visszahívnának, örömmel jövök vissza a Cityhez. Nem hiszem, hogy más klubot edzeni fogok a Premier League-ben” – idézte Guardiola válaszát a The Telegraph.

Guardiola korábban arról beszélt, hogy ha a manchesteri kaland véget ér számára, úgy hasonló szünetre vágyna, mint volt neki 2012 és 2013 nyara között, miután leköszönt a Barcelona vezetőedzői posztjáról.

Azt kategorikusan azonban egyszer sem jelentette még ki, hogy a 2023 júniusában lejáró szerződését ne hosszabbítaná meg esetleg.

Az 50 esztendős tréner a Manchester Cityvel 2.33 pontot átlagol meccsenként, a klub három bajnoki címet, egy FA-kupát és négy Ligakupát nyert az irányításával. A Bajnokok Ligájában az előző kiírásban döntött játszhattak – ám a finálét a Chelsea ellen elbukták.

Csapata jelenleg az angol élvonal (Premier League) 3. helyén áll.

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 12 9 2 1 30–4 +26  29
2. Liverpool 13 8 4 1 39–11 +28  28
3. Manchester City 12 8 2 2 25–6 +19  26
4. West Ham 12 7 2 3 23–14 +9  23
5. Arsenal 13 7 2 4 15–17 –2  23
6. Wolverhampton 13 6 2 5 12–12 0 20
7. Tottenham 12 6 1 5 11–17 –6  19
8. Brighton & Hove Albion 13 4 6 3 12–14 –2  18
9. Manchester United 12 5 2 5 20–21 –1  17
10. Crystal Palace 13 3 7 3 19–19 0 16
11. Aston Villa 13 5 1 7 18–21 –3  16
12. Everton 12 4 3 5 16–19 –3  15
13. Leicester City 12 4 3 5 16–21 –5  15
14. Southampton 13 3 5 5 11–18 –7  14
15. Brentford 12 3 4 5 16–17 –1  13
16. Watford 12 4 1 7 16–20 –4  13
17. Leeds United 13 2 6 5 12–20 –8  12
18. Burnley 12 1 6 5 14–20 –6  9
19. Norwich City 13 2 3 8 7–27 –20  9
20. Newcastle136715–29–14 6