Enzo Fernández bemutatkozott a Chelsea-ben (Fotó: AFP)


Mint ismert, a Chelsea csütörtökön hivatalosan is bemutatta a téli átigazolási időszak végén 121 millió euróért szerződtetett világbajnok középpályását, a Benficától érkezett Enzo Fernándezt. Az argentin játékos pénteken már be is mutatkozott a londoni egyletben a Fulham ellen. A „kékek” kezdőjében ott volt a százmilliós ukrán szélső, Mihajlo Mudrik is.

Nem lépett pályára azonban Joao Félix, akit január közepén éppen a Fulham elleni 2–1-es vereség alkalmával állítottak ki, s az eltiltása még nem járt le.

A hazaiak a 25. percben Andreas Pereira lövésénél könnyen hátrányba kerülhettek volna, ám Kepa Arrizabalaga remek védést mutatott be. A Chelsea az első félidőben a hosszabbításában járt a legközelebb a gólhoz, Kai Havertz azonban a bal kapufát találta el.

A meccs hajrájában is megvolt a lehetősége a Chelsea-nek a gólszerzésre, de David Datro Fofana óriási helyzeténél a kapu torkából sikerült tisztáznia az amerikai válogatott védőnek, Tim Reamnek.

Végül nem született gól a találkozón, ami azt jelenti, hogy Graham Potter együttese továbbra is csak szenved a bajnokságban, s a tabella kilencedik helyét foglalja el.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Chelsea–Fulham 0–0


TOVÁBBI PROGRAM

SZOMBATON JÁTSSZÁK
13.30: Everton–Arsenal (Tv: Spíler1)
16.00: Aston Villa–Leicester City
16.00: Brentford–Southampton
16.00: Brighton–Bournemouth
16.00: Manchester United–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
16.00: Wolverhampton–Liverpool (Tv: Match4)
18.30: Newcastle United–West Ham United (Tv: Spíler1)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00: Nottingham Forest–Leeds United (Tv: Spíler1)
17.30: Tottenham Hotspur–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

 A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
  1. Arsenal 19 16 2 1 45–16 +29  50
  2. Manchester City 20 14 3 3 53–20 +33  45
  3. Newcastle United
20 10 9 1 33–11 +22  39
  4. Manchester United 20 12 3 5 32–25   +7  39
  5. Tottenham Hotspur
21 11 3 7 40–31   +9  36
  6. Fulham 22 9 5 8 32–30   +2  32
  7. Brighton & Hove Albion 19 9 4 6 37–27 +10  31
  8. Brentford 20 7 9 4 32–28   +4  30
  9. Chelsea 21 8 6 7 22–21   +1  30
10. Liverpool 19 8 5 6 34–25   +9  29
11. Aston Villa 20 8 4 8 23–27   –4  28
12. Crystal Palace 20 6 6 8 18–27   –9  24
13. Nottingham Forest 20 5 6 9 16–35 –19  21
14. Leicester City 20 5 3 12 28–35   –7  18
15. Leeds United 19 4 6 9 26–33   –7  18
16. West Ham United
20 5 3 12 17–25   –8  18
17. Wolverhampton 20 4 5 11 12–30 –18  17
18. AFC Bournemouth 20 4 5 11 19–42 –23  17
19. Everton 20 3 6 11 15–28 –13  15
20. Southampton 20 4 3 13 17–35 –18  15