Liverpool: „Ó!” – így reagált Klopp a City vereségére

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.02.23. 10:20
null
Jürgen Klopp őszintén elárulta, nem arra a végjátékra számított a Man. City és a Tottenham hétvégi rangadóján, mint ami történt (Fotó: AFP)
Felpezsdült a Premier League, miután a Tottenham hétvégén 3–2-re legyőzte a listavezető Manchester Cityt. Pep Guardioláék veresége után arról kérdezték Jürgen Kloppot, a City első számú üldözőjének számító Liverpool menedzserét, valóban éles-e ismét a bajnoki versenyfutás. No meg arról is, milyen gondolatai voltak szombat este. A felidézett reakció önmagáért beszél.

 

„Az az igazság, hogy még úton voltam hazafelé a meccs alatt, és épp 2–1-re vezetett a Tottenham, amikor hazaértem. Viszont nem követtem a történéseket, nem kapcsoltam be a tévét, mert biztos voltam abban, hogy a City valahogy úgyis kiegyenlít majd. Elmentünk otthonról, a sofőr viszont kifejezetten izgatott volt, mondta nekem az eredményt, 2–2, aztán, hogy 3–2. Persze, a City még fordított is – mondtam erre. Ő meg válaszolt, hogy nem, a Tottenham nyert! Ó! – csak ennyi csúszott ki a számon” – mesélte el beszédes reakcióját Jürgen Klopp.

„Oké, ami azt illeti, nem sokat változott a helyzet. Meg kell nyernünk az összes mérkőzésünket, ami…, hát hogyan is fogalmazzak, milyen feladat” – tette hozzá a német menedzser, mire az egyik újságíró közbevágott: „Már akkor, ha a Cityt nem győzi le még valaki.”

„Azt gondolom, erre nem számíthatunk. Mármint az elmúlt évek alapján nem az a tendencia, hogy a Cityt olyan sokan meglepnék az idény végén. Szóval nem, erre nem alapoznék. Jó, talán egy-egy rosszabb meccs lehet, de akkor sem változik a lényeg: nyernünk kell. Minden hátralévő meccsen."

A Liverpool egy meccsel kevesebbet játszott, mint a Manchester City. Az elmaradt mérkőzését épp szerda este pótolja, ha legyűri a Leeds Unitedet, akkor mindössze három pont lesz a két rivális közti különbség a tabellán. Ráadásul az idény későbbi részében még megmérkőznek egymással – azaz a Liverpool győzelme esetén a saját kezébe veheti a sorsát. A Premier League jelenlegi kiírásában a jobb gólkülönbség, majd a több lőtt gól rangsorol pontegyenlőség esetén. Az egymás elleni eredmény nem kap szerepet – helyette, ha az említett mutatók is megegyeznek, rájátszás dönt a bajnoki címről.

Persze a vége még messze: 12 teljes fordulót játszanak még le a csapatok a 2021–2022-es kiírásból.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 26 20 3 3 63–17 +46 63
2. Liverpool 25 17 6 2 64–20 +44 57
3. Chelsea 25 14 8 3 49–18 +31 50
4. Manchester United 26 13 7 6 44–34 +10 46
5. West Ham 26 12 6 8 45–34 +11 42
6. Arsenal 23 13 3 7 36–26 +10 42
7. Wolverhampton 24 12 4 8 23–18 +5 40
8. Tottenham 23 12 3 8 31–31 0 39
9. Brighton & Hove Albion 25 7 12 6 25–28 –3 33
10. Southampton 25 7 11 7 32–37 –5 32
11. Leicester City 23 7 6 10 37–43 –6 27
12. Aston Villa 24 8 3 13 31–37 –6 27
13. Crystal Palace 25 5 11 9 32–36 –4 26
14. Brentford 26 6 6 14 27–42 –15 24
15. Leeds United 24 5 8 11 29–50 –21 23
16. Everton 23 6 4 13 28–40 –12 22
17. Newcastle 24 4 10 10 26–45 –19 22
18. Watford 24 5 3 16 24–43 –19 18
19. Burnley 22 2 11 9 20–29 –9 17
20. Norwich City25451615–53–3817
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik