Ennél a jelenetnél Neuer csak nyomozta a labdát (Fotó: Getty Images)

 

Szerdán hivatalossá vált, hogy a 30 esztendős szélső hat év után elhagyja a Liverpoolt a Bayern München kedvéért. Manénak rengeteget köszönhetnek az Anfielden, 269 mérkőzésen 120 gólt szerzett, és 48 gólpasszt osztott ki. Az ott töltött ideje alatt megnyerte az angol Premier League-et, a Bajnokok Ligáját, az FA-kupát, az angol Ligakupát és az európai Szuperkupát is.

Mané interjúban köszönt el a Liverpool szurkolóitól. Elmondta, furcsa érzés, hogy már nem a klub játékosa, innentől viszont ő lesz a csapat első számú drukkere – a szurkolók után.

Az is kiderült, melyik volt a kedvenc gólja. Vagyis inkább melyek voltak, hiszen kettőt választott ki. Az első helyen rögtön a debütáló gólja volt, amelyet még 2016-ban lőtt az Arsenalnak a Premier League-ben. A másik favoritja már érdekesebb választás volt, hiszen a Bayern München ellen szerzett gólját emelte ki. Még Manuel Neuert is megviccelte.

„Bocsi, Manu, már úton vagyok hozzátok, de ettől függetlenül hihetetlen gólt lőttem a Bayernnek” – mondta Mané viccesen.


MANÉ GÓLJA A BAYERN ELLEN

A Liverpool volt tízese egyébként azt is elárulta, a legszebb pillanata a Barcelona elleni fordítás volt a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján – természetesen ezzel egy polcon van a döntőben aratott siker a Tottenhammel szemben.

A Liverpool a hivatalos Twitter-oldalán közzétette a klub által kiválasztott tíz legszebb Sadio Mané-pillanatot.


Ki kell emelni, hogy a szenegáli támadó nem csupán a pályán mutatott példaértékű magatartást. Lee Swan Down-szindrómás Liverpool-szurkoló arra kérte, hogy egyszer az ő gólörömét hajtsa végre. Lee az ünnepléssel elhunyt nagypapájának üzent, Mané pedig megtartotta a szavát, s az egyik gólja után az ég felé mutatott, ahogyan rajongója is.