Angol válogatott: kikerült a keretből két Arsenal-játékos

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.03.25. 19:32
null
Saka és Smith Rowe sem lép pályára a következő két felkészülési mérkőzésen (Fotó: AFP)
Bukayo Saka és Emile Smith Rowe is kikerült az angol labdarúgó-válogatott Svájc ellen készülő keretéből. Saka pozitív koronavírustesztet produkált, míg csapattársa nem érezte jól magát a pénteki edzésen – írja a Goal.

Két Arsenal-játékostól is meg kellett válnia Gareth Southgate-nek, Bukayo Saka és Emile Smith Rowe került ki a „háromoroszlánosok” keretéből. Sakának a hét elején volt egy pozitív koronavírustesztje, így ő már korábban elhagyta a válogatottat. Smith Rowe esetleges sérüléséről pénteken, a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón beszélt Southgate: „Nincs semmi komoly, meg fogjuk nézni, hogy holnap bevethető lesz-e, de erre nem látok sok esélyt" – nyilatkozott a szövetségi kapitány.

Az angol nemzeti csapat két meccset játszik a mostani válogatott etapban. Az elsőt szombaton, Svájc ellen a Wembleyben, a második találkozón pedig Elefántcsontpartot fogadja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik