Anglia: 34 évesen befejezte az egyszeres válogatott hátvéd

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.12. 06:56
null
Ryan Shawcross (balra) több mint 300 Premier League-meccset játszott a Stoke City színeiben (Fotó: AFP)
Közös megegyezéssel szerződést bontott eddigi klubjával, az Inter Miamival, és bejelentette a visszavonulását Ryan Shawcross egyszeres angol válogatott labdarúgó.

 

A 34 éves középhátvéd a tavaly augusztusban elszenvedett hátsérülése miatt döntött úgy, hogy felhagy a profi futballal. „A labdarúgás iránti szenvedélyem továbbra is sértetlen. Miután megszereztem a szükséges képesítéseket, alig várom, hogy edzőként dolgozhassak” – idézi Shawcrosst a BBC.

A 191 centiméter magas belső védő pályafutása túlnyomó részét a Stoke Citynél töltötte el, amelyben 13 év alatt több mint 300 Premier League-találkozón szerepelt. Csapatkapitánya volt a 2011-ben FA-kupa-döntős együttesnek.

Shawcross egyszer az angol válogatottban is pályára léphetett: 2012 novemberében a svédek elleni felkészülési mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyen Zlatan Ibrahimovic négy gólt szerzett, köztük a később Puskás-díjjal jutalmazott találatát. Az angol védő erről a meccsről évek múltán úgy nyilatkozott, Ibra még azelőtt véget vetett válogatottbeli karrierjének, hogy az egyáltalán beindult volna.

Shawcross – akinek a nevét sokan akkor jegyezték meg, amikor 2010 februárjában súlyos sérülést okozott Aaron Ramseynek – az Egyesült Államokban eltöltött egy éve alatt csupán 12 mérkőzésen játszott.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik