Priskin: Kerkez nagyon jól építette fel a pályafutását

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.12. 19:11
null
Priskin Tamás (Fotó: Koncz Márton, archív)
A Liverpool egyik szurkolói YouTube-csatornájának, a Redmen TV-nek adott interjút Priskin Tamás, akit a minden jel szerint a „vörösökhöz” tartó magyar válogatott balbekkről, Kerkez Milosról kérdeztek.

„Szerintem nagyon jól építette fel a pályafutását. Előbb Győrből a Milanhoz igazolt, ahol a második csapat játékosa lett. Utána egy remek döntést hozott azzal, hogy Hollandiába szerződött, s egy kiváló idénnyel hívta fel magára a figyelmet. Ezt követően ment Bournemouthba, s ma már a Premier League egyik legjobb balbekkjeként tartjuk számon” – fogalmazott a korábbi magyar válogatott támadó, aki külön kiemelte Kerkez alázatos és szorgalmas karakterét is.

„Milosnak olyan a személyisége, hogy ha magas színvonalon játszó labdarúgókkal van egy csapatban, akkor készen áll arra, hogy tanuljon a csapattársaitól és napról napra jobb játékos legyen. Andy Robertson szerintem sokat fog segíteni neki a további fejlődésben” – mondta Priskin.

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
52 perce

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
11 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
12 órája

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlaiék tönkretennék Guardiola ezredik meccsét

Angol labdarúgás
21 órája

A Liverpool megkezdte a tárgyalásokat Szoboszlai szerződéshosszabbításáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.11.08. 13:53

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29
Ezek is érdekelhetik