Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.08. 10:29
Kevin De Bruyne remek éveket húzott le Manchesterben (Fotó: Getty Images)
A New York Times keddi értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester Citytől az idény végén távozó Kevin De Bruyne az MLS-ben folytathatja pályafutását, és Lionel Messi csapattársa lehet az Inter Miamiban.

Mint arról korábban már hírt adtunk, a Manchester City középpályása, Kevin De Bruyne bejelentette, hogy az idény végén – történjen bármi is – elhagyja az angol együttest. A belga középpályás tíz idényt húzott le a Citynél, és ezek alatt 18 trófeát nyert a csapattal. A bejelentés után a City menedzsere, Pep Guardiola úgy fogalmazott: De Bruyne az egyik legjobb középpályás, akivel edzői pályafutása alatt valaha dolgozott, és valószínűsíti, hogy a játékos később szobrot is kap majd a klubnál.

Angol labdarúgás
2025.04.04. 13:07

Kevin De Bruyne az évad végén elhagyja a Manchester Cityt

A 33 éves belga középpályás érzelmes üzenettel búcsúzik a szurkolóktól.

A New York Times értesülései szerint bár De Bruyne korábban azzal kacérkodott, hogy a San Diego FC-ben folytatja a pályafutását, végül egy másik észak-amerikai együttes, az Inter Miami lehet a befutó. A San Diego sportigazgatója, Tyler Heaps akkor úgy fogalmazott, a bizniszt elsősorban pénzügyi akadályok hiúsítják meg: „Voltak már egyeztetéseim vele, de elmondtam neki, hogy ez a bérezés nem fér bele a költségvetésünkbe” – magyarázta.

A Miaminál viszont hasonló problémák nem állnak fenn, már csak azért sem, mert az amerikai forrás szerint a Lionel Messit is foglalkoztató együttes a De Bruynével folytatott tárgyalási szakaszban – a liga szabályzata szerint – elsőbbséget élvezne a többi klubbal szemben abban az esetben, ha a 33 éves játékos úgy dönt, hogy az MLS-ben kívánja folytatni a pályafutását.

Az Inter Miami egyébként világsztárok igazi gyűjtőhelye: Lionel Messi mellett Luis Suárez, Jordi Alba és Sergio Busquets is a csapat alkalmazásában áll, De Bruyne pedig a következő lehetne a sorban.

 

Legfrissebb hírek

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2 órája

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Okeke tényleg a Puskás Akadémiához igazolt – 2028-ig írt alá

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 10:09

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09
Ezek is érdekelhetik