Az UEFA 2026 nyaráig eltiltotta a Jürgen Kloppot szidalmazó játékvezetőt

Vágólapra másolva!
2025.02.28. 15:02
David Coote (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 2026. június 30-ig eltiltotta David Coote angol játékvezetőt.

 

A bírót még decemberben bocsájtotta el az angol játékvezetői testület, miután egy olyan videó látott napvilágot róla a világhálón, amelyben Jürgen Kloppra, a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool korábbi edzőjére tett sértő megjegyzéseket.

Az UEFA a pénteken megjelent közleményében jelezte: további vizsgálatot folytat Coote-tal szemben, egy másik, a tavalyi Európa-bajnokság ideje alatt készült videón ugyanis „gyanús” fehér port szippantott fel.

Az UEFA ellenőrző, etikai és fegyelmi szerve által közzétett legutóbbi határozatokban az áll, hogy Coote-ot eltiltották minden UEFA-tevékenységtől, mert megsértette „a tisztességes viselkedés alapvető szabályait és a sportágat, valamint rossz hírbe hozta a szervezetet”.

 

 

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
22 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27
Ezek is érdekelhetik