Simán nyert az MU, Van Nistelrooy veretlenül adhatja át az irányítást Amorimnak

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.10. 16:59
Manchester United FC v Leicester City FC - Premier League
Ruud van Nistelrooy veretlenükl adja át az irányítást Rúben Amorimnak (Fotó: Getty Images)
A Manchester United a Leicestert, a Newcastle a Nottinghamet, míg az Ipswich a Tottenhamet győzte le vasárnap, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában.

Erik ten Hag távozása óta három egymás utáni meccsen nem kapott ki a Manchester Untied, ez idő alatt épp azt a Leicestert is legyőzte – az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében –, amelyiket most vasárnap, a Premier League 11. fordulójában fogadott az Old Traffordon. A találkozó pikantériája, hogy az ideiglenesen kinevezett vezetőedző, Ruud van Nistelrooy itt irányította utoljára a „vörös ördögöket”, mielőtt átadja a kispadot a hétfőn érkező Rúben Amorimnak.

Nos, ezen az összecsapáson is az MU diktálta a tempót, és az első félidőben kétgólos előnyre tett szert: a 17. percben a csapatkapitány, Bruno Fernandes gyönyörű találattal szerezte meg idénybeli második bajnoki gólját, majd bő húsz perccel később is ő volt a főszereplő, közelről ráfejelte a labdát Victor Kristiansen lábára, s ebből bizony ugyancsak gól született, ám ezt öngólként jegyezték. A végjátékban Alejandro Garnacho is beköszönt, mint kiderült, ezzel beállította a 3–0-s végeredményt. Van Nistelrooy ennek értelmében veretlenül teljesített megbízott vezetőedzőként.

A nagy meglepetésre a tabella harmadik helyén álló Nottingham Forest a Newcastle-t fogadta. Jól is kezdtek a hazaiak, a 21. percben Anthony Elanga jobbról, éles szögből adta be a labdát, amelyet Murillo remekül fejelt a kapuba. A végén mégsem a Nottingham örülhetett, mert a második félidő elején az egyre inkább magára találó Alexander Isak egyenlített, majd a 72. percben gólpasszt adott Jelintonnak. A végén Harvey Barnes is betalált, 3–1-re nyert a Newcastle, a Forest továbbra is harmadik, ám sorakoznak a nyakán a riválisok, még a kilencedik helyen álló Aston Villa is egy pontra van tőle.

Az utolsó előtti Ipswich az első félidőben meglepő módon kétgólos előnyre tett szert a Tottenham otthonában: Sammie Szmodics a 31., Liam Delap a 43. percben szerzett gólt. Hajtott a Spurs a második 45 percben, aminek az lett az eredménye, hogy Rodrigo Bentancur révén szépített, ennél közelebb azonban nem tudott zárkózni, így el kellett könyvelnie a 2–1-es vereséget. Ami az újonc Ipswichet illeti: először nyert az idényben, sikerével jelen állás szerint elkerüli a kiesőzónát, egy ponttal megelőzi a Crystal Palace-t.

ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Manchester United–Leicester City 3–0 (B. Fernandes 17., Kristiansen 38. – öngól, Garnacho 82.)
Nottingham Forest–Newcastle United 1–3 (Murillo 21., ill. Isak 54., Joelinton 72., Barnes 83.)
Tottenham Hotspur–Ipswich Town 1–2 (Bentancur 69., ill. Szmodics 31., Delap 43.)
Chelsea–Arsenal 1–1 (Neto 70., ill. Martinelli 60.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Brighton & Hove Albion–Manchester City 2–1 (Joao Pedro 78., O'Riley 83., ill. Haaland 23.)
Liverpool–Aston Villa 2–0 (Núnez 20., Szalah 84.)
Brentford–AFC Bournemouth 3–2 (Wissa 27., 58., Damsgaard 50., ill. Evanilson 17., Kluivert 49.)
Crystal Palace–Fulham 0–2 (Smith Rowe 45+2., H. Wilson 83.)
West Ham United–Everton 0–0
Wolverhampton–Southampton 2–0 (Sarabia 2., Cunha 51.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Liverpool1191121–6+1528
2. Manchester City1172222–13+923
3. Chelsea1154221–13+819
4. Arsenal1154218–12+619
5. Nottingham Forest1154215–10+519
6. Brighton & Hove Albion1154219–15+419
7. Fulham1153316–13+318
8. Newcastle1153313–11+218
9. Aston Villa1153317–17018
10. Tottenham1151523–13+1016
11. Brentford1151522–22016
12. Bournemouth1143415–15015
13. Manchester United1143412–12015
14. West Ham1133513–19–612
15. Leicester City1124514–21–710
16. Everton1124510–17–710
17. Ipswich Town1115512–22–108
18. Crystal Palace111468–15–77
19. Wolverhampton1113716–27–116
20. Southampton111197–21–144

 

 

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

„Néhányan az ég felé emelték a kezüket...” – lapszemle az angol Ligakupa-döntő után

Angol labdarúgás
2025.03.17. 09:17

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

Vége a hosszú várakozásnak, a Newcastle megnyerte a Ligakupát Szoboszlaiék ellen

Angol labdarúgás
2025.03.16. 17:14

Hiába Haaland rekordja, a Man. City nem bírt a Brightonnal

Angol labdarúgás
2025.03.15. 17:57

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

Arne Slot megerősítette, kihagyja a Ligakupa-döntőt a Liverpool kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.03.14. 11:49
Ezek is érdekelhetik