„Öt meccsen másodszor csinálják ezt velünk” – Mikel Arteta Trossard piros lapjáról

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.22. 22:01
Mikel Arteta (Fotó: Imago Images)
Mint ismert, a Manchester City 2–2-es döntetlent játszott odahaza az Arsenallal a Premier League ötödik fordulójában. Lássuk, hogyan értékelték a történteket a két csapat vezetőedzői!

„A helyzet egyértelmű volt, nem kell szavakat pazarolnom rá – mondta Leandro Trossard véleményes piros lapjáról az Arsenal mestere, Mikel Arteta a Sky Sportsnak. – A vak is látja, mit gondolnak az emberek a dologról. Nem az én dolgom az ítélkezés: az én feladatom az volt, hogy 55 percig kibírjuk a futballban létező legnehezebb helyzetet. Minden más már nem rám tartozik, de öt meccsen másodszor csinálják ezt velünk, ami kifejezetten aggasztó a világ legerősebb bajnokságának számító Premier League-ben.” 

Az „ágyúsok” szakvezetője szerinte tizenegyes emberrel is nehéz a City ellen játszani, de tíz emberrel ez egyenesen lehetetlen, mert folyamatosan védekezni kell. Mikel Arteta hozzátette, hogy büszke a csapatára és csodának tartotta, hogy 56 percig kibírták kapott gól nélkül a „világ legjobb csapata ellen”.

„Minden tiszteletem az Arsenalé, minden egyes labdával szemben önfeláldozóan védekeztek az utolsó pillanatig. Mi sok helyzetet kidolgoztunk, de nem tudtuk valóban megbontani a védelmüket. Amikor Calafiorival, Salibával, Gabriellel, Partey-val és Rice-szal a soraiban védekezika az ellenfél, nincs könnyű dolgod. – így Pep Guardiola, a Manchester City vezetőezdője. – A második góljuknál pocsékul védekeztünk, Gabriel pedig rendkívül erős játékos egy ilyen helyzetben.”

A katalán tréner hozzátette, hogy emberhátrányban vélhetően ő is az eredményt őrizte volna egy ilyen meccsen. Guardiola szerint végső soron az döntött, hogy csapata türelemmel tette a dolgát és végül egy helyzetet sikerült gólra váltani.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Manchester City–Arsenal 2–2 (1–2)
Manchester, Etihad Stadium, 53 000 néző. Vezette: Oliver
Man. City: Ederson – Walker (Stones, 78.) , Akanji, Dias, Gvardiol – Rodri (Kovacic, 20.), Gündogan – Savinho (Grealish, 78.), Bernardo Silva, Doku (Foden, 70.) – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Arsenal: Raya – Timber (Lewis-Skelly, 90+2.), Saliba, Gabriel Magalhaes, Calafiori (Kiwior, 74.) – Saka (White, a szünetben), Partey, Rice, Martinelli (G. Jesus, 87.) – Havertz, Trossard. Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Haaland (8.), Stones (90+8.), ill. Calafiori (22.), Gabriel Magalhaes (45+1.)
Kiállítva: Trossard (45+8.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA MGyDVL–KGk 
1. Manchester City54113–5+8 13 
2. Liverpool54110–1+9 12 
3. Aston Villa54110–7+3 12 
4. Arsenal5328–3+5 11 
5. Chelsea531111–5+6 10 
6. Newcastle53117–6+1 10 
7. Brighton & Hove Albion5238–4+4 
8. Nottingham Forest5236–4+2 
9. Fulham52217–5+2 
10. Tottenham52129–5+4 
11. Manchester United52125–5
12. Brentford5237–9–2 
13. Bournemouth51225–8–3 
14. West Ham51135–9–4 
15. Leicester City5326–8–2 
16. Crystal Palace5324–7–3 
17. Ipswich Town5323–8–5 
18. Southampton5142–9–7 
19. Wolverhampton5145–14–9 
19. Everton5145–14–9 

 

 

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
17 órája

Kölcsönadta Grealisht a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Isak döntött: a Liverpoolhoz akar igazolni

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:44

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
Tegnap, 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

Ez a transzfer már összejön, a Milantól igazol a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.08.09. 18:56
Ezek is érdekelhetik