Zirkzee góllal debütált, az MU győzelemmel kezdte történelme 100. élvonalbeli idényét

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 22:58
A meccset eldöntő mozdulat (Fotó: Imago Images)
A Manchester United 1–0-ra legyőzte a Fulhamet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 1. fordulójának pénteki nyitányán.

Történelmi mérkőzést rendeztek az Old Traffordon: a Fulham elleni találkozóval története századik élvonalbeli idényét kezdte meg a Manchester United. Az MU ötödik angol klubként jutott el a százas mérföldkőig az Everton, Aston Villa, Liverpool, Arsenal kvartett után.

Mindkét fél egy-egy újoncot nevezett a kezdőcsapatba, hazai részről Mazraui, míg londoni oldalon a városi rivális Arsenaltól megszerzett Smith-Rowe kapott lehetőséget. Erik ten Hag csapata kisebb meglepetésre valódi középcsatár nélkül állt fel, a nyáron szerződtetett Zirkzee csak a kispadon kapott helyet.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, előbb Adama Traoré robogott el Martínez mellett, s lőtt fölé, majd Tete bombáját kellett kitenyerelnie Onanának. Az első igazán komoly hazai lehetőséget a Fulham kapusa, Bernd Leno hozta össze, de az ostoba módon eladott labdát Bruno Fernandes nem tudta kihasználni. Nem sokkal később újfent a portugál karmester került ziccerbe, de nem tudott túljárni a német kapus eszén. A szünet előtt is a hazaiak játszottak fölényben, de újabb gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni, így gól nélküli döntetlennel fordultak a csapatok. 

A szünet után is maradt a Leno-védésekkel tarkított MU-fölény, majd Muniz ollózásánál mentett Onana a 62. percben. A továbbiakban is maradt a meddő hazai fölény, míg a Fulham a kontrákra épített. A jeget végül az utolsó fél órára beálló Joshua Zirkzee törte meg, a holland csatár talppal továbbította a kapuba Garnacho átadását (VIDEÓ ITT), beállítva az 1–0-s végeredményt. Még az is belefért a hazaiaknak, hogy Garnacho ordító helyzetben a kapu mellé gurított a végén. 

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Manchester United–Fulham 1–0 (Zirkzee 87.)

SZOMBATI PROGRAM
13:30: Ipswich Town–Liverpool FC (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16:00: Arsenal–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
16:00: Everton–Brighton & Hove Albion
16:00: Newcastle United–Southampton (Tv: Match4)
16:00: Nottingham Forest–AFC Bournemouth
18:30: West HamUnited–Aston Villa (Tv: Spíler1)

VASÁRNAPI PROGRAM
15.00: Brentford–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
17.30: Chelsea–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

HÉTFŐI PROGRAM
21.00: Leicester City–Tottenham Hotspur (Tv: Match4)

 

 

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
14 órája

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
16 órája

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
17 órája

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
18 órája

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01
Ezek is érdekelhetik