Jürgen Klopp: Olyan csapat edzője akartam lenni, amely ellen senki nem szeret játszani

Vágólapra másolva!
2024.05.22. 13:08
Jürgen Klopp: Olyan csapat edzője akartam lenni, amely ellen senki nem szeret játszani (Fotó: Getty Images)
Nem véletlenül mondta az utolsó bajnokit megelőző sajtótájékoztatón Jürgen Klopp, a Liverpool távozó menedzsere, hogy ez élete legintenzívebb hete, hiszen a vörösöktől búcsúzkodó szakember mindennapi teendői mellett rengeteg interjút adott, s számos szurkolói eseményen vett részt. A Liverpool YouTube-csatornája is több videóban búcsúztatta el Kloppot.

„Mindig meg kellett küzdenünk az adott szituációval, ez a Liverpool útja. De az a munkánk, hogy kezeljük ezeket a helyzeteket. Voltak kimagasló és durva pillanataink is, de sosem volt lehetséges, hogy feladjuk. Egy elképesztő idény után, amikor mindent megtettünk nagy problémáink voltak a következő évadban. De nem azért, mert nem voltunk kiegyensúlyozottak. Meg akartuk nyerni mindet, meg akartuk csinálni, de nem tudtuk.  Négy olyan idényünk volt, amikor a kvadrupla (négy kupa) közelében voltunk, aztán pocsék évadunk lett, mert rövid volt a nyári szünet és ilyesmik. Erről senki nem beszélt, csak kezelnünk kellett a helyzetet. Az emberi természetnek szüksége van a pihenésre mentálisan és fizikálisan is” – mondta a német szakember, felelevenítve, hogy a Manchester City sokszor döntő pillanatokban volt „szerencsés”, mint például 2019-ben, amikor az akkor a Leicester Cityt erősítő Kelechi Ihenacho rontott hasonlóan nagy helyzetet, mint múlt héten Szon Hung Min, az öt évvel ezelőtti mérkőzést pedig Vincent Kompany találatával nyerték meg Guardioláék, s úgy lettek 98 ponttal bajnokok, hogy a második helyezett Liverpool 97-et gyűjtött.

„Lépésről lépésre, darabról darabra építettük a csapatot egy gépezetté. Mindig is az volt az elképzelésem, hogy olyan edző legyek, aki le tudja győzni a legjobbat. Néhány pillanatban szerettem volna a legjobb csapatot, de ezek csak pillanatok voltak. Azt akartam, hogy olyan csapatunk legyen, amely mindig készen áll rá, hogy a legjobb legyen. Egy olyan csapat edzője akartam lenni, amely ellen senki nem szeret játszani a hozzáállása miatt. Nagyon fair módon tettük ezt. Nem akartuk »megölni« őket, nem akartunk nekik esni és nem használtunk sötét trükköket, csak mindenki a labdát akarta megszerezni és hosszú ideig ilyen csapat voltunk. Ebben az időszakban, amíg a csapatot építettük, biztos vagyok benne, hogy egymás után ötször mi lettünk Anglia legsportszerűbb csapata és négyszer Európa legsportszerűbb csapata. Ebből nem volt szalagcím, nem söpört végig az interneten, semmi ilyesmi, de számomra rendkívül fontosak voltak ezek a címek. Ezt pedig a megfelelő módon, a Liverpool módján (Liverpool way) értük el. Nem tudom, hogy két és fél év alatt hány meccset nyertünk, hány pontot szereztünk, de az egy olyan gépezet volt, amely ellen senki nem akar játszani” – hangsúlyozta Jürgen Klopp, aki biztos benne, hogy csinálhatta volna jobban a dolgát, de az akkori ismeretei alapján mindig igyekezett a legjobb tudása szerint cselekedni.

A lényegében hetek óta búcsúzkodó Klopp a szakmai stáb többi távozó tagjával zajlott beszélgetésen többek között arról beszélt, hogy nem tartozik a kedvenc trófeái közé az idei Ligakupa, mégis az a döntő a kedvence a liverpooli időszakából, mert számos akadémistával tudták felülmúlni a Chelsea-t.

Jürgen Klopp a beszélgetés során többek között elárulta egyik – eddig féltett – titkát, ugyanis a klubvilágbajnoki trófeát véletlenül eltörte ünneplés közben, s hogy ne tűnjön fel senkinek, gyorsan továbbadta.

Meg kell nyerned, hogy eltörhesd

 – jegyezte meg viccesen Klopp, aki elárulta távozása „valódi” okát is.

A Liverpool fejlesztési edzője, a Pep Lijndersszel a Red Bull Salzburghoz távozó Vítor Matos szerint rengeteg kiváló történetük született az évek során, főként egy ember miatt, de ekkor Klopp a kapusedzőre, John Achterbergre mutatott.

„Ő nem szándékosan vicces. A dolgok csak megtörténnek.  Ez az igazi oka a távozásomnak. A Johnny-könyv befejeződött” – viccelődött a német szakember, majd Peter Krawietz osztotta meg: „Csak nézd meg, ahogy fut.”

„Ő azt mondja, sosem érzett fájdalmat, de én még nem láttam embert, aki így fut. Hogy nem érez fájdalmat?” – vetette fel Klopp, majd Pep Lijnders közbeszólt, s elmesélte, előfordult, hogy Achterberg az utca egyik oldalán „futott”, ő pedig a másik oldalon gyalogolt, mégis gyorsabb volt nála.

Ő talán csak azért van még életben, mert segítettünk neki

– jegyezte meg Klopp. 

A Liverpoolból távozó menedzser utolsó hetén megkapta a szurkolók által küldött üzeneteket is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik