„Túl különleges ő ahhoz, hogy pusztán szavakkal megértsük, milyen ember” – így búcsúztak a játékosok Jürgen Klopptól

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.21. 10:16
Bár nem mindenki, szinte minden Liverpool-játékos elbúcsúzott Jürgen Klopptól (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, vasárnap irányította utoljára a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol élvonalbeli Liverpoolt Jürgen Klopp. A német szakembernek köszönhetően régóta nem látott magasságba jutott el a klub, ezért a játékosok is sokkal „tartoznak” neki. Nem véletlen, hogy sokan érzékeny búcsút vettek tőle.

Mint megírtuk, Szoboszlai Dominik is elköszönt Jürgen Klopptól, Instagram-oldalán annyit írt: „Megtiszteltetés volt, főnök!”

„A főnöknek. Köszönök mindent, amit értem, a családomért és ezért a klubért tettél. Nehéz szavakba önteni, mit jelentesz számunkra, de örökké hálásak leszünk neked azért az utazásért, amit veled élhettünk át” – írta a csapat kapitánya, Virgil van Dijk.

A holland elődje, a tavaly távozó Jordan Henderson is elbúcsúztatta a német szakembert. „Köszönet mindenért, főnök!” – írta a klubvilágbajnoki trófeával készített közös képük mellé.

A Liverpool jelenlegi csapatkapitány-helyettesének, Trent Alexander-Arnoldnak az egész életét megváltoztatta Klopp, s a közös emlékeikről készített videóval búcsúzott.

„Nagyszerű volt megosztani veled az elmúlt hét évben szerzett trófeákat és tapasztalatokat. Sok szerencsét kívánok a jövőben és remélem, még találkozunk” – írta Mohamed Szalah, aki Roberto Firmino (355) mögött a második legtöbb mérkőzésen lépett pályára a Klopp-érában (348), s ő szerezte a legtöbb gólt, 211-et.

„Neked köszönhetően fejlődtem játékosként és emberként is! Ezért örökké hálával tartozom. Köszönöm, főnök!” – hangsúlyozta Andrew Robertson.

„Nagyon hálás vagyok az életedért, a velünk együtt töltött idődért. Beteljesítetted a célodat ezzel a csapattal. Megváltoztattad az életünket, megváltoztattad a játékot. Köszönöm! Tisztelünk, csodálunk, szeretünk és minden jót kívánunk neked és a családodnak ebben az új fejezetben, ami most kezdődik! Isten áldjon! Hiányozni fogsz, a mosolyod és az ölelésed! You’ll Never Walk Alone” – osztott meg egy képet Alisson Becker felesége, Natalia, amin a Becker család Jürgen Klopp-pal pózol.

„Soha senki sem fogja tudni meghatározni Jürgen Klopp nagyságát írásban. Túl különleges ő ahhoz, hogy pusztán szavakkal megértsük, milyen ember. Sokkal tartozom neki és sohasem felejtem el. Szeretnék megköszönni mindent, amit értem tettél, és minden jót kívánok a jövőben” – fogalmazott közösségi oldalain Luis Díaz.

„Köszönök mindent, amit értem, a klubért és a városért tettél! Neked és a családodnak is a legjobbakat kívánom az életben. Örökké hálás leszek!” – így Curtis Jones.

„Nagy köszönet a szurkolóknak, a stábnak és Kloppnak mindenért!” – így Cody Gakpo.

„Köszönöm, Jürgen, mindazt, amit a klubért, értünk és ezért a sportért tettél. Megtiszteltetés volt tőled tanulni és fejlődni a vezetésed alatt. Mindig a szívemben őrzöm, hogy gólt szereztem az utolsó meccseden. You’ll Never Walk Alone” – írta a tavaly szerződtetett Alexis Mac Allister.

„Örökké hálás leszek azért, amit értem és a családomért tettél. Köszönöm, főnök” – írta Joe Gomez.

„Örökké hálás leszek a lehetőségekért, amiket adtál nekem. Mindent köszönök, főnök! Sok sikert a jövőben!” – búcsúzkodott Caoimhín Kelleher.

„Mester: megváltoztatta az életemet, hogy hittél bennem. Te adtad meg az esélyt, hogy egy olyan szervezetben játsszak, amely óriási lehetőségeket kínál azoknak, akik elég szerencsések, hogy szolgálják. A te irányításod alatt játszani a Liverpoolban örömmel és felbecsülhetetlen értékű tanulságokkal teli utazás volt. Az anfieldi és Bajnokok Ligája-estéktől a trófeák felemeléséig minden pillanat egy valóra vált álom. Köszönöm, hogy nemcsak a játékost formáltad, aki vagyok, hanem a személyiségemet is, hogy az lehessek, aki szeretnék lenni. Sok boldogságot és sikert kívánok neked az életben!” – búcsúzott Instagram-történetében Kosztasz Cimikasz.

Mindent köszönök, főnök. Megtiszteltetés volt részt venni ezen az utazáson veled. Sok sikert a jövőben” – írta Ibrahima Konaté.

„Különleges mérkőzésen búcsúztunk Klopptól. Köszönjük a szurkolóknak a rendíthetetlen támogatást, amit az idényben nyújtottatok” – írta Ryan Gravenberch.

Adrián San Miguel: „Sohasem gondoltam volna, hogy a főnök egyszer Rockynak szólít, vagy hogy egy ennyire izgalmas, trófeákkal és tanulságokkal teli utazásra vezet bennünket. Köszönöm, Jürgen!”

A Liverpoolt 2018 és 2023 között erősítő Naby Keita Instagram-sztoriban búcsúzkodott. „A legjobbakat kívánom neked, edző. Hihetetlen pillanatokat élhettünk át közösen. Csodálatos személyiség vagy. Minden jót megérdemelsz. Sok szerencsét a pályafutásod további időszakához” – írta a guineai középpályás.

Klopp regnálása alatt összesen 42 akadémista mutatkozhatott be a Liverpool felnőttcsapatában, s a jelenlegi keret tagjai is hálásak a német mesternek.

„Köszönet mindenért, főnök! Örökké hálás leszek azért, amit értem tettél” – írta az idén berobbanó Conor Bradley.

„Köszönöm, főnök! És óriási köszönet a vörösöknek az egész éves támogatásért. Ez egy őrült idény megkoronázása egy góllal” – így a Wolves ellen második Premier League-találatát szerző Jarell Quansah.

„Köszönöm, főnök! Sosem felejtem el, ki adta meg nekem a lehetőséget, hogy megmutassam magam félelem nélkül, magabiztosan. Mindent megnyertél ezzel a klubbal, és biztos vagyok benne, hogy emlékekkel és nem álmokkal hagyod el ezt a csapatot” – írta a hosszú sérülése után a közelmúltban visszatérő fiatal középpályás, Stefan Bajcetic.

A jelenleg a másodosztályú Hull Citynél kölcsönben lévő Tyler Morton is megható posztot tett közzé.

„Mindig hálás leszek neked, hogy lehetővé tetted, hogy valóra váltsam az álmom.”

„Egy idény, amire emlékezni kell. Köszönöm, főnök!” – búcsúzkodott James McConnell.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik