Így búcsúzott Jürgen Klopptól a Liverpool – videók, képek

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.20. 08:29
Jürgen Klopptól érzelmes búcsút vettek Liverpoolban (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Jürgen Klopp a Wolverhampton Wanderers ellen irányította utoljára a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol élvonalbeli Liverpoolt. A közel tíz év után távozó német menedzsertől érzékeny búcsút vettek a vörösök. Íme a legjobb pillanatok.

JÜRGEN KLOPP UTOLSÓ LIVERPOOLI EDZÉSE 

MINTHA BAJNOKI PARÁDÉ LENNE, ÚGY ÉRKEZETT MEG A CSAPAT AZ ANFIELDRE

JÜRGEN KLOPP UTOLSÓ ÖLTÖZŐI BESZÉDE

„Jürgen emlékeztetett minket arra, kik is voltunk”; és „Ez nagyszerű volt, Liverpool! „Kilenc »nem túl normális« év” – olvashatóak az üzenetek Liverpoolban.

AZ UTOLSÓ MÉRKŐZÉS UTOLSÓ PILLANATAI

KLOPP 3145 NAPIG VOLT A LIVERPOOL MENEDZSERE – ÖSSZEFOGLALÓ ERRŐL AZ IDŐSZAKRÓL

A CSAPAT KAPITÁNYA, VIRGIL VAN DIJK SEM BÍRTA KÖNNYEK NÉLKÜL

AHOGY HELYETTESE, TRENT ALEXANDER-ARNOLD SEM

A jobbhátvéd Klopp alatt került fel a Liverpool első csapatához, ahol az évek során már csapatkapitány-helyettessé lépett elő, így érthető, hogy rengeteget jelentett számára a német menedzser.

ALEXANDER-ARNOLD SAJÁT X-OLDALÁN IS KÖZZÉTETT EGY VIDEÓT A KLOPPAL KÖZÖS PILLANATOKRÓL

UTOLJÁRA SZÓLT KLOPPNAK A YOU’LL NEVER WALK ALONE

JÜRGEN FELESÉGE, ULLA KLOPP IS ÉNEKELTE A KLUB HIMNUSZÁT

KLOPP BÚCSÚZTATÁSA ÉS BÚCSÚBESZÉDE

KLOPP UTOLJÁRA MUTATTA BE IKONIKUS ÜNNEPLÉSÉT

MÉG HÁROM ÓRÁVAL A MECCS UTÁN IS VOLTAK, AKIK AZ ANFIELDEN VOLTAK

AMIT A MÉDIA LÁT KLOPP UTOLSÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁN ÉS AMIT KLOPP LÁT

Sokat elmond Klopp karizmájáról, hogy miközben a Manchester City és az Arsenal öldöklő csatát vívott a bajnoki címért, Pep Guardioláék ünneplését jóval kevesebben nézték, mint Klopp utolsó liverpooli pillanatait: YouTube-on ötödannyian, míg a Sky Sports közlése szerint a nézők 61 százaléka nézte a liverpooli eseményeket, miközben csak 23 százalék a City ünneplését.

KLOPP PEDIG LÁTHATÓAN MÉG NEM TÁVOZOTT LIVERPOOLBÓL, AZ UTOLSÓ MECCS MÁSNAPJÁN, HAJNALBAN A KLUBLEGENDA, JOHN BARNES RAPPELÉSÉRE TÁNCOLT.

„JÜRGEN NORBERT KLOPP. AZ EMBER, AKI VALÓSÁGGÁ TETTE AZ ÁLMAINKAT” – írta róla a Liverpool egyik szurkolói oldala, a The Redmen Tv.

ANGOL PREMIER LEAGUE
38. FORDULÓ
Arsenal–Everton 2–1 (Tomijaszu 43., Havertz 89., ill. Gueye 40.)
Brentford–Newcastle United 2–4 (Janelt 48., Wissa 69., ill. Barnes 22., Murphy 37., Isak 38., Guimaraes 76.)
Brighton–Manchester United 0–2 (Dalot 73., Höjlund 88.)
Burnley–Nottingham Forest 1–2 (Cullen 71., ill. Chris Wood 2., 14.)
Chelsea–Bournemouth 2–1 (Caicedo 17., Sterling 48., ill. Badiashile 49. – öngól)
Crystal Palace–Aston Villa 5–0 (Mateta 9., 39., 63., Eze 54., 69.)
Liverpool–Wolverhampton 2–0 (Mac Allister 34., Quansah 40.)
Kiállítva: Semedo (Wolverhampton, 28.)
Luton–Fulham 2–4 (Morris 45+2. – 11-esből, Doughty 55., ill. A. Traoré 43., Jiménez 45+3., 49., Wilson 68.)
Manchester City–West Ham United 3–1 (Foden 2., 18., Rodri 59., ill. Kudus 43.)
Sheffield United–Tottenham Hotspur 0–3 (Kulusevski 15., 65., Pedro Porro 59.)

A PREMIER LEAGUE VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGk 
  1. Manchester City38287396–34+62 91 
  2. Arsenal38285591–29+62 89 
  3. Liverpool382410486–41+45 82 
  4. Aston Villa382081076–61+15 68 
  5. Tottenham382061274–61+13 66 
  6. Chelsea381891177–63+14 63 
  7. Newcastle381861485–62+23 60 
  8. Manchester United381861457–58  –1 60 
  9. West Ham3814101460–74–14 52 
10. Crystal Palace3813101557–58  –1 49 
11. Brighton & Hove Albion3812121455–62  –7 48 
12. Bournemouth381391654–67–13 48 
13. Fulham381381755–61  –6 47 
14. Wolverhampton381371850–65–15 46 
15. Everton381391640–51–11 40 
16. Brentford381091956–65  –9 39 
17. Nottingham Forest38992049–67–18 32 
18. Luton Town38682452–85–33 26 
19. Burnley38592441–78–37 24 
20. Sheffield United38372835–104–69 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

 

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
9 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
11 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
15 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:24

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:04

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40
Ezek is érdekelhetik