PL: nem bírt a Brighton a Wolverhamptonnal

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2024.01.22. 22:50
A Brighton nem bírt a Wolverhamptonnal (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójának záró mérkőzésén a Brighton hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Wolverhampton ellen.

 

Két jó formában lévő csapat találkozója zárta a 21. fordulót, a Brighton négy, a Wolverhampton öt tétmérkőzés óta nem szenvedett vereséget, ráadásul mindkét együttes továbbjutott az FA-kupában is. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a legnagyobb helyzet Pedro Neto előtt adódott, a 23 éves portugál azonban kevéssel a bal kapufa mellé célzott.

A szünet után rögtön gólhelyzetbe kerültek a vendégek, Matheus Cunha első próbálkozását védte Jason Steele, a kipattanót pedig fölé vágta a brazil. Ugyan a hazaiak többet birtokolták a labdát, a Wolverhampton elöl több veszélyes helyzetet teremtett. Gól nem született, így mindkét csapat folytatja jó sorozatát.

PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Brighton–Wolverhampton 0–0
KORÁBBAN
Január 12., péntek
Burnley–Luton Town 1–1
Január 13., szombat
Chelsea–Fulham 1–0
Newcastle–Manchester City 2–3
Január 14., vasárnap
Everton–Aston Villa 0–0
Manchester United–Tottenham 2–2
Január 20., szombat
Arsenal–Crystal Palace 5–0
Brentford–Nottingham Forest 3–2
Január 21., vasárnap
Sheffield United–West Ham 2–2
AFC Bournemouth–Liverpool 0–4

1. Liverpool

21

14

6

1

47–18

+29 

48 

2. Manchester City

20

13

4

3

48–23

+25 

43 

3. Arsenal

21

13

4

4

42–20

+22 

43 

4. Aston Villa

21

13

4

4

43–27

+16 

43 

5. Tottenham

21

12

4

5

44–31

+13 

40 

6. West Ham

21

10

5

6

35–32

+3 

35 

7. Brighton & Hove Albion

21

8

8

5

38–33

+5 

32 

8. Manchester United

21

10

2

9

24–29

–5 

32 

9. Chelsea

21

9

4

8

35–31

+4 

31 

10. Newcastle

21

9

2

10

41–32

+9 

29 

11. Wolverhampton

21

8

5

8

30–31

–1 

29 

12. Bournemouth

20

7

4

9

28–39

–11 

25 

13. Fulham

21

7

3

11

28–36

–8 

24 

14. Brentford

20

6

4

10

29–33

–4 

22 

15. Crystal Palace

21

5

6

10

22–34

–12 

21 

16. Nottingham Forest

21

5

5

11

26–38

–12 

20 

17. Everton

21

8

3

10

24–28

–4 

17 

18. Luton Town

20

4

4

12

24–38

–14 

16 

19. Burnley

21

3

3

15

21–42

–21 

12 

20. Sheffield United

21

2

4

15

17–51

–34 

10 

Pontlevonások: Everton 10 pont
A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
9 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
2025.09.29. 22:53

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Az Arsenalnak áll a zászló a vasárnapi rangadón

Angol labdarúgás
2025.09.21. 10:30
Ezek is érdekelhetik