PL: egy angol lap szerint Gulácsival is pótolhatják a Newcastle sérült kapusát

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.05. 14:52
null
A Newcastle lecsaphat Gulácsi Péterre (Fotó: Dömötör Csaba)
Az angol The Mirror című lap szerint Gulácsi Péter is jó lehetőség lehet a Premier League-ben szereplő Newcastle sérült kapusának, Nick Pope-nak a pótlására.

Miután kiderült, hogy öt hónapos kihagyás vár Nick Pope-ra egy, a Manchester City elleni győzelem során elszenvedett vállsérülés miatt, egyből felpörgött az angol sajtó, hogy vajon kivel fogják helyettesíteni a tízszeres angol válogatott kapust.

A The Mirros össze is szedett hat lehetséges opciót, akik a lap szerint megfelelőek lennének a „szarkáknak”.

Olyan klasszisok mellett, mint Aaron Ramsdale, David de Gea, Hugo Lloris, Lukasz Fabianski és Keylor Navas a tetszetős névsorba beválogatták a magyar válogatott kapusát, a jelenleg Lipcsében játszó, azonban korábbi sérülése miatt kevés játéklehetőséghez jutó Gulácsi Pétert.

A lap megemlíti, hogy bár mostanában többször is szóba került, hogy a tengerentúlon folytatja a magyar kapus, ha a Newcastle tenne neki ajánlatot, biztosan megérné visszautasítani az Egyesült Államokból érkező kéréseket.

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
34 perce

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
20 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
Tegnap, 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59
Ezek is érdekelhetik