PL: történelmi rossz kezdés az MU-tól; az Arsenal megint az 1. percben kapott gólt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.27. 12:26
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United nyert, az Arsenal viszont csak egy pontot tartott otthon az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójának szombati játéknapján. Most megmutatunk mindkét gárda kapcsán egy-egy érdekes statisztikát.

Az előző idény ezüstérmese már az első percben hátrányba került az Emiratesben a Fulham ellen. Az Arsenal az elmúlt kilenc hazai bajnokiján már harmadszor kapott gólt ilyen korán.

Az előző kiírás bronzérmese jobban kezdett londoni riválisánál, hiszen már az első percben eltalálta a Nottingham Forest kapuját. Az más kérdés, hogy a szögletből kontra és gól lett, aztán a 4. percben már 0–2 állt az eredményjelzőn. A Manchester United a Premier League-ben még sosem került ilyen gyorsan kétgólos hátrányba, de Erik ten Hag együttese így is tudott győzni.

Mindkét meccset egy időben rendezték, és érdekes volt figyelni a találkozók alakulását. Az Arsenal került előbb hátrányba, de az MU a 4. percben már két góllal „égett”. Aztán a „vörös ördögök” feljöttek egyre, így a szünetre mindkét topcsapat egygólos hátránnyal vonult le. A kétgólról felálló United egyenlített előbb, de az „ágyúsok” fordítottak hamarabb. Mindkét csapat játszott gól és emberelőnyben, ám az Arsenal végül nem tudta megtartani az előnyét.

A két gárda jövő vasárnap éppen egymás ellen csap össze Londonban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

Chelsea–Luton 3–0
(Streling 17., 68., N. Jackson 75.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
AFC Bournemouth–Tottenham Hotspur 0–2(Maddison 17., Kulusevski 63.)
Arsenal–Fulham 2–2(Saka 70. – 11-esből, Nketiah 72., ill. Andreas Pereira 1., Joao Palhinha 87.)
Kiállítva:C. Bassey(Fulham, 87.)
Brentford–Crystal Palace 1–1(Schade 18., ill. J. Andersen 76.)
Everton–Wolverhampton Wanderers 0–1 (Kalajdzic 87.)
Manchester United–Nottingham Forest 3–2(Eriksen 17., Casemiro 52., Bruno Fernandes 76. – 11-esből, ill. Awoniyi 2., Boly 4.)

Brighton & Hove Albion–West Ham United 1–3
(Gross 81., ill. Ward-Prowse 19., Bowen 58., Antonio 63.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00:Burnley–Aston Villa
15.00:Sheffield United–Manchester City (Tv:Spíler1)
17.30:Newcastle United–Liverpool (Tv:Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. West Ham 3 2 1 7–3 +4 7
2. Tottenham 3 2 1 6–2 +4 7
3. Arsenal 3 2 1 5–3 +2 7
4. Brighton & Hove Albion 3 2 1 9–5 +4 6
5. Manchester City 2 2 4–0 +4 6
6. Manchester United 3 2 1 4–4 0 6
7. Brentford 3 1 2 6–3 +3 5
8. Liverpool 2 1 1 4–2 +2 4
9. Chelsea 3 1 1 1 5–4 +1 4
10. Crystal Palace 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Fulham 3 1 1 1 3–5 –2 4
12. Newcastle 2 1 1 5–2 +3 3
13. Aston Villa 2 1 1 5–5 0 3
14. Nottingham Forest 3 1 2 5–6 –1 3
15. Wolverhampton 3 1 2 2–5 –3 3
16. Bournemouth 3 1 2 2–6 –4 1
17. Sheffield United 2 2 1–3 –2 0
18. Burnley 1 1 0–3 –3 0
19. Luton Town 2 2 1–7 –6 0
20. Everton 3 3 0–6 –6 0
Legfrissebb hírek

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28
Ezek is érdekelhetik