PL: Sterling villogott, a Chelsea magabiztosan nyert a Luton ellen

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 22:53
null
Raheem Sterling két gólt szerzett és egy gólpasszt is kiosztott (Fotó: Getty Images)
Raheem Sterling vezetésével a Chelsea 3–0-s győzelmet aratott a Luton Town ellen az angol Premier League harmadik fordulójának pénteki játéknapján, ezzel március után nyert ismét a Stamford Bridge-en.

A West Ham Unitedtől elszenvedett bántó veresége után hazai pályán, az újonc Luton Town ellen szeretett volna javítani a Chelsea, Mauricio Pochettino együttese az első győzelmére készült a Premier League 2023–2024-es idényében.

A londoniak esélyeshez méltóan kezdték a találkozót, és Raheem Sterling remek szólójának köszönhetően, negyedóra után nem sokkal előnybe is kerültek. A jobb oldalon kapott labdát az angol támadó, aki két védő között lépett be a tizenhatoson belülre, majd további kettő sem tudta szerelni, és ballal a hosszú alsóba lőtt (1–0, VIDEÓ ITT!).

Nagyon nyomott a Chelsea a fordulást követően és több nagy helyzetet is kihagyott, mire másodjára is bevette a Luton kapuját. Moisés Caicedo tette ki jobbra a labdát az üres területbe érkező Malo Gustónak, aki középen megtalálta Sterlinget, az angol pedig az ötös előteréből a második gólját is megszerezte (2–0, VIDEÓ ITT!).

Nyolc perccel később a harmadikat is meglőtték a hazaiak, Enzo Fernández rúgta be a jobb oldalon az üresbe a labdát, Sterling ezt befutotta és laposan középre adta, ahol Nicolas Jackson érkezett és megszerezte első találatát a Chelsea-ben (3–0, VIDEÓ ITT!). A londoni kékek kapott gól nélkül lehozták a találkozót és készülhetnek a szerdai, Wimbledon elleni Ligakupa-mérkőzésre.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Chelsea–Luton 3–0
(Streling 17., 68., N. Jackson 75.)

SZOMBATON JÁTSSZÁK
13.30:Bournemouth–Tottenham (Tv:Spíler1)
16.00:Arsenal–Fulham (Tv:Match4)
16.00:Brentford–Crystal Palace
16.00:Everton–Wolverhampton
16.00:Manchester United–Nottingham (Tv:Spíler1)
18.30:Brighton–West Ham United (Tv:Spíler1)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00:Burnley–Aston Villa
15.00:Sheffield United–Manchester City (Tv:Spíler1)
17.30:Newcastle United–Liverpool (Tv:Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Brighton & Hove Albion 2 2 8–2 +6 6
2. Manchester City 2 2 4–0 +4 6
3. Arsenal 2 2 3–1 +2 6
4. Brentford 2 1 1 5–2 +3 4
5. West Ham 2 1 1 4–2 +2 4
5. Tottenham 2 1 1 4–2 +2 4
5. Liverpool 2 1 1 4–2 +2 4
8. Chelsea 3 1 1 1 5–4 +1 4
9. Newcastle 2 1 1 5–2 +3 3
10. Aston Villa 2 1 1 5–5 0 3
11. Nottingham Forest 2 1 1 3–3 0 3
12. Crystal Palace 2 1 1 1–1 0 3
13. Manchester United 2 1 1 1–2 –1 3
14. Fulham 2 1 1 1–3 –2 3
15. Bournemouth 2 1 1 2–4 –2 1
16. Sheffield United 2 2 1–3 –2 0
17. Burnley 1 1 0–3 –3 0
18. Wolverhampton 2 2 1–5 –4 0
19. Everton 2 2 0–5 –5 0
20. Luton Town 2 2 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik