MU: a klub vizsgálata lezárult, Mason Greenwood távozik

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 17:33
null
Mason Greenwood az utolsó MU-meccsét a West Ham ellen játszotta (Fotó: Getty Images)
Mason Greenwood távozik a Manchester Unitedtől – erről hétfőn az angol klub és a labdarúgó is közleményt adott ki.

 

Mint ismert, Mason Greenwoodot tavaly januárban nemi erőszak gyanújával őrizetbe vették, és bár az óvadék ellenében szabadlábon védekező labdarúgó elleni vádakat több mint egy éven át tartó vizsgálat után idén februárban ejtették, az ügy nem zárult le.

Áprilisban a Manchester United is eljárást indított a jelentős közfelháborodást kiváltó ügyben, ennek során például a klub női játékosainak véleményét is kikérték. Ez a vizsgálat zárult le most azzal a megállapítással, hogy noha Greenwood bűnössége valóban nem bizonyítható, „aki részt vett a feltárásban, beleértve Masont is, tisztában van azokkal a nehézségekkel, amik a karrierjének a Manchester Unitedben történő folytatása előtt tornyosulnak”.

„Ezek után közösen arra jutottunk, hogy számára az a legmegfelelőbb, ha nem az Old Traffordon kezdi újra a futballt, a következő időszakban erre keressük közösen a megoldást” – szögezi le a közlemény, hivatkozva a játékos által hétfőn kiadott, a bizonyos felelősségét elismerő hivatalos nyilatkozatra is.

„Teljes mértékben elismerem, hogy követtem el hibákat a kapcsolatomban, vállalom is a rám eső felelősséget – többek között ezt írta a játékos –, de azokat a dolgokat nem követtem el, amikkel meggyanúsítottak. A mai döntést a klubbal és a családommal közösen hoztuk meg. Mindannyiunk számára az a legjobb, ha máshol futballozom tovább, és jelenlétemmel nem okozok zavart a Manchester United mindennapjaiban. Köszönöm a klub minden támogatását, amit hétéves korom óta kaptam. A United mindig az életem része marad.”

A döntés háttérről érdemes tudni – emlékeztet cikkében például a BBC –, hogy Greenwood Old Traffordon maradásának lehetősége sokakat felháborított manchesteri női szurkolói csoportoktól a mainstream és a közösségi média véleményformálóin át politikusokig, azaz bizonyos, hogy további alkalmazása nem tett volna jót a klub hírnevének.

A támadó legutóbb tavaly januárban lépett pályára a manchesteri csapatban; egyelőre nincs hír arról, hol folytatja a pályafutását.



 

Legfrissebb hírek

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
13 órája

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
15 órája

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
16 órája

Kerkez Milos érzelmes üzenettel búcsúzott el a Bournemouthtól

Légiósok
2025.07.01. 16:33

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

A Premier a sláger – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.06.30. 22:54

Premier League: kilenc év után távozik az Everton centere

Angol labdarúgás
2025.06.29. 18:04

Kerkez Milos szerződtetésével már a jövőt építi a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.06.28. 07:14
Ezek is érdekelhetik