Liverpool: Mané megérkezett Münchenbe – videó

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 12:53
null
Sadio Mané már megérkezett Münchenbe (Fotó: AFP)
A német Bild értesülései szerint megérkezett Münchenbe a Bayern új szupersztárja, az angol Liverpooltól szerződtetni kívánt szenegáli támadó, Sadio Mané.

A portál azt írja, Mané délelőtt 11 óra 21 perckor érkezett meg a müncheni reptérre egy Cessna 68A típusú magánrepülővel Mallorcáról, hogy átessen az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, melyeket a Barmherzige Brüder kórházban végeznek el.


Mint megírtuk, Fabrizio Romano transzferguru pénteki értesülései szerint a Bayern München és a Liverpool már mindenben megegyezett egymással: a bajor klub 32 millió eurót fizet Sadio Mané játékjogáért, de ez az összeg bónuszokkal együtt 40 millióra is nőhet. A szenegáli támadó sajtóhírek szerint már korábban megállapodott a személyes feltételekben a müncheniekkel.

Úgy tudni, az Afrika-kupa-győztes klasszis három évre, tehát 2025-ig ír majd alá, ám szerződésének további részletei még nem ismertek.

Mané az elmúlt hat év jelentős részében meghatározó tagja volt a Liverpoolnak, 269 tétmeccsen 120 gólig és 48 gólpasszig jutott, emellett többek közt Bajnokok Ligáját, valamint Premier League-et nyert a csapattal.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:04

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

Az Arsenalnak áll a zászló a vasárnapi rangadón

Angol labdarúgás
2025.09.21. 10:30

A Lipcse a Köln elleni győzelemmel ünnepelte Gulácsi 250. Bundesliga-meccsét

Német labdarúgás
2025.09.20. 20:29
Ezek is érdekelhetik