PL: az MU-tól sem távozik, de Ausztria szövetségi kapitánya lesz Rangnick – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.04.29. 13:10
null
Ralf Rangnick az osztrák válogatott szövetségi kapitánya lesz az idény végeztével (Fotó: Getty Images)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóértesülések, az Osztrák Labdarúgó-szövetség pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy a Manchester United jelenlegi menedzsere, Ralf Rangnick lesz az osztrák válogatott következő szövetségi kapitánya. A német szakember azonban így sem int búcsút az MU-nak.

 

Az Osztrák Labdarúgó-szövetség 2024-ig szóló szerződést kínált a Manchester United jelenlegi menedzserének, Ralf Rangnicknak, aki elfogadta ezt, s az idény végétől osztrák szövetségi kapitányként tevékenykedik majd.

Mint ismert, az MU-nál a múlt héten kinevezett Erik Ten Hag veszi át az irányítást nyártól, Rangnicknak pedig a novemberi szerződtetésekor is felajánlott, két évre szóló tanácsadói pozíciót tartja fenn a manchesteri klub. Hiába az ausztriai munka, a német szakember szerint szó sincs róla, hogy távozna az MU-tól, a megbeszéltek szerint folytatja a munkát.

„Az idény végét követően átveszem az osztrák válogatott irányítását, de továbbra is folytatom a tanácsadói munkám a Manchester Unitednél. Csak előre nézhetek, a célom pedig az, hogy segítsek a Unitednak újra megerősödni.”

A hírt az osztrák szövetség után a Manchester United hivatalos felültei is megerősítették.

Az osztrák szövetségi kapitányi pozícióra egyébként a Ferencvárostól tavaly decemberben menesztett Peter Stöger is esélyes volt.

Legfrissebb hírek

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
1 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
6 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
9 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
10 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04
Ezek is érdekelhetik