PL: nem adja fel a BL-álmot, ezúttal a Wolvest győzte le a West Ham

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.27. 16:58
null
Antonio és Soucek összjátéka három pontot ért a londoniaknak (Fotó: Getty Images)
A West Ham United 1–0-ra legyőzte otthon a Wolverhamptont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójában, vasárnap. 

Csütörtökön a 95. percben kapott ki az Arsenaltól a Wolverhampton, amely ebben a lelkiállapotban lépett pályára a West Ham United ellen, szintén Londonban. Ennek ellenére a „farkasok” nem mondtak csődöt, gyakran veszélyeztettek és a labdát is többet birtokolták.

Félteni David Moyes csapatát sem kellett, sőt: az 59. percben Michail Antonio tört be a tizenhatoson belülre, majd Tomás Souceknek centerezett, a cseh középpályás pedig közvetlen közelről nem hibázott (1–0). A GÓL ITT!

A hajrában hiába jöttek a Wolves csatárcseréi, nem sikerült egyenlíteni, így az ötödik helyen álló londoniak otthon tartották a három pontot, s továbbra sem adják fel a Bajnokok Ligája-álmokat.

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
West Ham United–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Soucek 59.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Everton–Manchester City 0–1 (Foden 82.)
Brentford–Newcastle United 0–2 (Joelinton 33., Willock 44.)
Kiállítva: Dasilva (11., Brentford)
Crystal Palace–Burnley 1–1 (Schlupp 9., ill. Milivojevics 46. – öngól)
Manchester United–Watford 0–0
Brighton & Hove Albion–Aston Villa 0–2
(Cash 17., Watkins 68.)

Leeds United–Tottenham Hotspur 0–4
(Doherty 10., Kulusevski 15., Kane 27., Szon Hung Min 85.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Southampton–Norwich City 2–0
(Ché Adams 36., Romeu 88.)

Az állás
1. Manchester City 27 21 3 3 64–17 +47 66
2. Liverpool 26 18 6 2 70–20 +50 60
3. Chelsea 25 14 8 3 49–18 +31 50
4. Manchester United 27 13 8 6 44–34 +10 47
5. West Ham 27 13 6 8 46–34 +12 45
6. Arsenal 24 14 3 7 38–27 +11 45
7. Tottenham 25 13 3 9 35–32 +3 42
8. Wolverhampton 26 12 4 10 24–21 +3 40
9. Southampton 26 8 11 7 34–37 –3 35
10. Brighton & Hove Albion 26 7 12 7 25–30 –5 33
11. Crystal Palace 27 6 12 9 37–38 –1 30
12. Aston Villa 25 9 3 13 33–37 –4 30
13. Leicester City 23 7 6 10 37–43 –6 27
14. Newcastle 25 5 10 10 28–45 –17 25
15. Brentford 27 6 6 15 27–44 –17 24
16. Leeds United 26 5 8 13 29–60 –31 23
17. Everton 24 6 4 14 28–41 –13 22
18. Burnley 24 3 12 9 22–30 –8 21
19. Watford 26 5 4 17 25–47 –22 19
20. Norwich City 26 4 5 17 15–55 –40 17

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
14 perce

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
15 órája

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
23 órája

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
2025.05.04. 17:08

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

A BL-elődöntő árnyékában az Arsenal hazai pályán kikapott Kerkez Miloséktól

Angol labdarúgás
2025.05.03. 20:27
Ezek is érdekelhetik