Videó: arcon talpalták Tomijaszut, mégsem villant a piros – jó döntés született?

Vágólapra másolva!
2021.12.07. 14:11
null
Ben Godfrey és Tomijaszu Takehiro egész meccsen küzdött egymással (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Arsenal 2–1-re kikapott idegenben az Evertontól hétfőn, a Premier League 15. fordulójának záró mérkőzésén. Az egyik legérdekesebb, legvitatottabb eset 0–0-nál zajlott le, amikor a hazaiak védője, Ben Godfrey arcon talpalta a londoniak játékosát, Tomijaszu Takehirót. Mike Dean játékvezető nem adott érte piros lapot, ön szerint kellett volna?

Az említett mozzanat a találkozó 29. percében történt, amikor Tomijaszu Takehiro éppen az Everton brazil középpályásával, Allannal küzdött meg egy labdáért. Az Arsenal-védő elvesztette a párharcot és a földre esett. Ekkor érkezett meg nagy lendülettel a szintén a labdáért igyekvő Ben Godfrey, úgy tűnt, átlépi a japánt, de végül arcon talpalta.

SZAVAZÁS

Ön szerint piros lapot ért Ben Godfrey megmozdulása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A képernyőre kiírták, hogy a VAR vizsgálja az esetet egy lehetséges kiállítás miatt, végül azonban nem villant a piros, sőt sárga lap sem – bár azt utólag már nem adhatott Mike Dean a videózás után.

Íme az eset, amely után alaposan felháborodtak az Arsenal-drukkerek

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
42 perce

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
11 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
12 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
14 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41
Ezek is érdekelhetik