Chelsea: Tuchel a sérültekről és Haalandról is beszélt

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.13. 16:57
null
Thomas Tuchel cáfolta Lewandowski és Haaland megkeresését (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea menedzsere, Thomas Tuchel sajtótájékoztatót tartott pénteken, és az iróniát választotta fegyveréül az átigazolási pletykák hárításaként. Ezenkívül beszélt a csapatot sújtó sérüléshullámról és a Crystal Palace elleni idénynyitó bajnoki meccsről is.

 

Mint ismert, a Chelsea 115 millió euróért szerződtette korábbi játékosát, Romelu Lukakut az Intertől, ám mielőtt létrejött volna az üzlet, mind a Borussia Dortmund szupertehetségével, Erling Haalanddal, mind a Bayern München gólvágójával, Robert Lewandowskival összeboronálták a londoni egyletet – ezekre a pletykákra reagált szarkasztikusan a Chelsea menedzsere, Thomas Tuchel.

„Igen, megpróbáltuk átigazolni Lukaku mellé Haalandot, valamint mögéjük, a tízes pozícióra Robert Lewandowskit néztük ki – viccelődött Thomas Tuchel, aki az idénybeli első Premier League-mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatót. – Sajnos a vezetőség nem hallgatott ránk, és csak Lukakut szereztük meg."

A 47 éves német tréner kitért a Crystal Palace elleni idénynyitó bajnoki mérkőzésre, valamint Hakim Zijes sérülésére is, akinek a Villarreal elleni európai Szuperkupa-mérkőzésen sérült meg a könyöke, és a sajtótájékoztatón elhangzottak alapján két hétig tart majd a lábadozása.

„Zijes biztosan kihagyja a Crystal elleni mérkőzést, de örülhetünk, mert a hírek szerint nincs szükség műtétre" – mondta Tuchel, aki elárulta, hogy N'Golo Kanté játéka is kérdéses az idénynyitón, továbbá Lukaku sem lesz bevethető, hiszen a koronavírus-szabályozásoknak megfelelően kötelező jellegű karanténját tölti.

 


 

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46
Ezek is érdekelhetik