Videó: ez a néhány mp mindent elmond Van de Beek helyzetéről

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 11:08
null
Eddig nem alakul jól Donny van de Beek manchesteri időszaka (Fotó: AFP)
Túlzás lenne azt állítani, hogy Donny van de Beek angol kalandja eddig sikeresen alakul: a Manchester United játékosa nem vetette meg a lábát a kezdőcsapatban. Láthatóan annak sem örült, amikor Ole Gunnar Solskjaer kedden a West Ham United elleni FA-kupa-mérkőzésen lecserélte.

A 2020 szeptemberében szerződtetett holland középpályás 25 mérkőzésen kapott eddig lehetőséget az MU-ban, ám legtöbbször csak a padról beszállva. A menedzser azonban nemrég elmondta, ennek ellenére nem szeretné kölcsönadni az Ajaxtól érkező labdarúgót.

Kedden a WHU elleni FA-kupa-mérkőzésen Van de Beek bekerült a kezdőcsapatba, ám mivel a 73. percig nem született gól a találkozón, Solskjaer cserékkel próbált frissíteni csapatán, aminek ő is áldozatául esett. A kameraképek alapján úgy tűnik, a 23 éves játékos pontosan tudta, mi vár rá, amikor Bruno Fernandes és Scott McTominay megjelent az oldalvonal mellett, és csalódottan konstatálta, hogy neki ennyi volt a meccs – még azelőtt, hogy a mezszámát felmutatták volna.

A manchesteriek hosszabbításban harcolták ki a továbbjutást – bővebben a meccsről ITT!


 

Legfrissebb hírek

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:17

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
Tegnap, 9:34

Négy mérkőzésre eltiltották a Kerkezt lefejelő Cunhát

Angol labdarúgás
2025.03.21. 18:40

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

PL: Kerkezék meg nem adott találata miatt késik az új lestechnológia

Angol labdarúgás
2025.03.18. 14:13
Ezek is érdekelhetik