Az élet átírta Lőw Zsolt forgatókönyvét; Bukta Csaba örül a lehetőségnek

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.09. 23:30
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

• A Paris Saint-Germainnél december huszonharmadikán éjszaka, a Strasbourg ellen négy nullára megnyert mérkőzést követően közölték Thomas Tuchel vezetőedzővel és stábjával, amelynek Lőw Zsolt is tagja volt, hogy a továbbiakban nem számítanak a munkájukra. A magyar tréner a lapunknak adott interjúban elárulta: ekkor még úgy tervezte, hogy amit a PSG-nél töltött két és fél évben elmulasztott, a nyárig pótolja. Már arról beszélgettek a feleségével, hogy a tavaszi szünetben hova utaznak el, amikor az élet egyik pillanatról a másikra átírta a forgatókönyvet: január 26. óta a Chelsea másodedzőjeként dolgozik.
• A Paris Saint-Germainnél december huszonharmadikán éjszaka,
a Strasbourg ellen négy nullára megnyert mérkőzést követően közölték Thomas Tuchel vezetőedzővel és stábjával, amelynek Lőw Zsolt is tagja volt, hogy a továbbiakban nem számítanak a munkájukra. A magyar tréner a lapunknak adott interjúban elárulta: ekkor még úgy tervezte, hogy amit a PSG-nél töltött két és fél évben elmulasztott, a nyárig pótolja. Már arról beszélgettek a feleségével, hogy a tavaszi szünetben hova utaznak el, amikor az élet egyik pillanatról a másikra átírta a forgatókönyvet: január 26. óta a Chelsea másodedzőjeként dolgozik.

• Nem nagy merészség kijelenteni, hogy a Mol Magyar Kupa megnyerése jelenti az egyetlen esélyt arra, hogy a Mol Fehérvár aranyéremmel zárja a mostani idényt.  Ezzel az állítással egyetért Bolla Bendegúz, fehérváriak 21 éves hátvédje is, aki a Nemzeti Sportnak elmondta: a Vasas elleni találkozó nagyon fontos számukra, főleg lelkileg. A téli szünet óta ugyanis csak Újpesten nyertek, fontos lenne tehát az újabb sikerélmény. A védő szerint generációváltásnál normális, ha a csapat eredményessége hullámzik, de ennek nem szabadna négy meccsen keresztül tartania. Úgy véli, valami még hiányzik, bár lehet, hogy egyszerűen csak időre van szükségük.

• Az osztrák bajnokság utolsó helyezettje, az Admira Wacker a 11. Rheindorf Altach csapatát fogadja. A vendégeknél ott lesz a keretben a 19 esztendős Bukta Csaba is, aki a Red Bull Salzburg kölcsönjátékosa. A szélső korábban a másodosztályú Lieferingben szerepelt, az Altach játékosaként viszont már három mérkőzésen pályára léphetett az első osztályban. A kölcsönadást a salzburgi vezetők javasolták, s a játékos örömmel fogadta a lehetőséget. Csak azt sajnálja, hogy így még távolabb került a szülői háztól: Törökszentmiklóstól már Salzburg is nagyon messze van, Altach pedig a svájci határ mellett fekszik.

Legfrissebb hírek

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
21 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40
Ezek is érdekelhetik