Arsenal: meg kell fordítanunk a rossz sorozatot, ez nem vitás – Arteta

Vágólapra másolva!
2020.12.23. 14:04
null
Mikel Arteta tudja, hogy változtatniuk kell (Fotó: AFP)
Mint ismert, az Arsenal 4–1-re kikapott a Manchester Citytől kedd este az angol Ligakupa negyeddöntőjében, így búcsúzott a sorozattól. A londoni klub spanyol vezetőedzője, Mikel Arteta a mérkőzés után elmondta, hogy meg kell fordítaniuk a rossz szériájukat, mert nagy bajban vannak.

Az Arsenal 14 fordulót követően csak a 15. helyen áll a Premier League tabelláján, mindössze négy pontra a kiesőzónától, ráadásul már az angol Ligakupától is búcsút kellett intenie kedden, miután hazai pályán 4–1-re kikapott a Manchester Citytől.

Meg kell fordítanunk a rossz sorozatunkat, ez nem vitás – nagy bajban vagyunk. Ez a vereség újabb fájdalmas pofon volt. Amikor ilyen gólokat szerez ellened az ellenfél, akkor már tudod, hogy lehetetlen nyerni” – fogalmazott Mikel Arteta, az Arsenal trénere.

A spanyol szakember azArsenalt irányítja pályafutása során először vezetőedzőként, ezt megelőzően a Manchester City másodedzője volt, és Pep Guardiola mellett tanult. A City katalán menedzsere maga is megszólalt a londoni klub gyengélkedése és Arteta kapcsán.

„Óriási hibát követ el az Arsenal, ha lemond Mikelről, de biztos vagyok benne, hogy megkapja a kellő bizalmat. Tisztában vagyok a fantasztikus képességeivel, tudom, hogy csak idő kérdése, amíg beérik az általa végzett munka” – mondta nagyvonalúan Guardiola.

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Arsenal–Manchester City 1–4 (Lacazette 32., ill. Gabriel Jesus 3., Mahrez 55., Foden 60., Laporte 73.)

Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
10 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
20 órája

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
2025.05.09. 12:35

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Donnarumma: Mbappé nélkül egységesebb a PSG

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 12:38

Egy lépésre a szent gráltól – a PSG sikerét ünnepelték a francia lapok

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 11:11
Ezek is érdekelhetik