Liverpool: Jürgen Klopp örül, hogy tisztázódott a doppingügy

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.11.07. 12:50
null
Jürgen Klopp boldog, hogy kiderült korábbi játékosának ártatlansága (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzője örömmel fogadta, hogy korábbi játékosától, a francia Mamadou Sakhótól jogtalan eltiltás miatt elnézést kért a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).


„Végre! Ez volt az első gondolatom. Hatalmas csapás volt ez számára, mi viszont régóta tudtuk, hogy nem tett semmi rosszat, és erre most már bizonyítékot is kapott
– nyilatkozta a német edző.

A szenegáli születésű hátvéd a 2016-os Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágója, a Manchester United–Liverpool mérkőzés után produkált pozitív mintát, és a WADA szerint olyan zsírégetőt használt, amelynek egyik hatóanyaga a tiltólistán szerepelt. Az azóta a Liverpooltól a Crystal Palace-hoz szerződő Sakho az eltiltása miatt nem léphetett pályára az EL fináléjában – amelyet csapata elveszített a Sevillával szemben – és Didier Deschamps szövetségi kapitány sem hívta be a franciák Európa-bajnoki keretébe.

Utólag kiderült, hogy a pozitív doppingtesztet eredményező higenamin mégsem szerepelt a WADA tiltólistáján, ezért az európai szövetség (UEFA) – 30 nap eltiltást követően – megszüntette az akkor 26 éves futballista ellen indított fegyelmi eljárást.

Mamadou Sakho az eset után 16,7 millió fontos kártérítési igényt nyújtott be egy londoni bírósághoz. A WADA szerdán közölte, hogy megköveti a játékost, és fizet neki, ám az összeget nem hozták nyilvánosságra.

Jürgen Klopp hangsúlyozta, a dopping valóban problémát jelent, de megítélése szerint nem a labdarúgásban, legalábbis ő soha nem látta ennek nyomát az elmúlt harminc évben.

„Borzalmas dolog hordozni a megbélyegzést, hogy doppingoltál, különösen akkor, ha nem is csináltál semmit. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy megszabadult ettől – mondta korábbi edzője Sakhóról.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

Európa-konferencialiga
18 órája

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
20 órája

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

A Crystal Palace lesz a Liverpool ellenfele a Ligakupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.09.25. 08:39
Ezek is érdekelhetik