Videó: Dier meccs közben bement a vécére, Mourinho követte

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.30. 09:49
null
Eric Diert hívta a természet (Fotó: AFP)
Kedd este a Tottenham tizenegyesekkel kiejtette a Chelsea-t az angol Ligakupából. A mérkőzés hajrájában egy nem éppen megszokott jelenetet is láthattunk: a Spurs védője, Eric Dier egyszer csak eltűnt a pályáról, és nem sokkal később követte őt José Mourinho is. Természetesen a meccs után kiderült, mi volt a hirtelen „felszívódás” oka.
„Mindenki el tudja képzelni – mondta egy mosoly kíséretében Dier a lefújás után arról, hogy hová tűnt meccs közben. – Jól vagyok, de most történt velem először ilyesmi. Semmit sem tehettem ellene, ha menni kell, hát menni kell. Vannak dolgok, amiket nem lehet megállítani.”


„Nem tudom, hogy José értette-e, hogy mire készülök, de szóltam Pierre-Emile Höjbjergnek és Toby Alderweireldnek, hogy lemegyek, egyszerűen meg kellett tennem. Görcsölt a hasam, nagyon kellemetlen volt. José persze nem volt boldog, de nem tudtam mit csinálni. Hívott a természet.”

A Spurs menedzsere, José Mourinho a hirtelen menekülést látva berohant játékosa után az öltözőbe.

„Ami Erickel történt, nem normális. Különleges módon kell tisztelegni előtte. Meg kellene tiltani, hogy egy játékos két ilyen szintű meccset játsszon negyvennyolc órán belül (Dier vasárnap a Newcastle elleni találkozót is végigjátszotta). Amit tett, az nem egészen emberi.”

„Be kellett mennie, nem volt más választása. Lehet, hogy ez általános, amikor valaki ennyire dehidratált. Amikor lement, egyből rájöttem, mi történik, bementem, hogy megpróbáljak nyomást gyakorolni rá, hogy sürgessem egy kicsit. Ez a fizikai állapotának következménye, semmi energia nem maradt az izmaiban. Nem akarom elhinni, hogy megint egy ilyen hét vár ránk. Ha a hatóságokat nem is érdeklik a játékosok, engem igen.”


Dier a találkozó után megkapta a meccs legjobbjának járó díjat, majd kellő öniróniával „átadta” a vécének és a toalettpapírnak ezzel a felirattal: „A meccs tényleges legjobbja.”

A meccsről bővebben ITT!

Card

Card

ANGOL LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Tottenham–Chelsea 1–1 – 11-esekkel 5–4
London,
Tottenham Hotspur Stadium, zárt kapuk mögött. Vezette: Mason
TOTTENHAM:
Lloris – Alderweireld, Dier, Tanganga (Kane, 70.) – Aurier, G. Fernandes (Höjbjerg, 63.), Ndombelé, M. Sissoko, Reguilón – Bergwijn (L. Moura, 76.), Lamela. Menedzser: José Mourinho
CHELSEA: E. Mendy – Azpilicueta, Zouma, Tomori, Chilwell (E. Palmieri, 66.) – Jorginho, Kovacic (Kanté, 70.) – Hudson-Odoi, Mount, Werner – Giroud (Abraham, 76.). Menedzser: Frank Lampard
Gólszerző: Lamela (84.), ill. Werner (19.)
A győztes továbbjutott.

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

Majd az FA-kupában kaphat új erőre a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:45

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

Több száz alkalmazottól válik meg a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.24. 16:48
Ezek is érdekelhetik