PL: a címvédő Liverpool újabb brazil kapust szerződtet

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 21:16
null
Jürgen Klopp ebben az átigazolási időszakban még nem szerződtetettsztárokat (Fotó: AFP)
A goal.com legfrissebb értesülései szerint megvan a Liverpool második szerzeménye a most zajló átigazolási időszakban: a Premier League 2019–2020-as idényének bajnoka brazil kapust szerződtet a 17 éves tehetség, Marcelo Pitaluga személyében.


Pitaluga a hírek szerint kétmillió font ellenében igazol a „vörösökhöz”, akiknél hétfő délután vesz részt a kötelező orvosi vizsgálatokon. A brazil tehetség először az U23-as kerethez csatlakozik az aláírása után, de ha az előző idényből indulunk ki, akkor elképzelhető, hogy ebben az évadban is több játékost láthatunk majd ebből a korosztályból a Liverpool első csapatában a Ligakupa vagy az FA-kupa küzdelmei során.

A kapustehetség jelenleg a brazil Fluminense első keretét erősíti, felnőtt tétmeccsen azonban még nem lépett pályára. 2019-ben U19-es világbajnoki címet nyert hazájával kezdőként.

A Pool első számú kapusa, Alisson is brazil.

A PL-bajnok első nyári érkezője a 24 éves görög válogatott hátvéd, Konsztantinosz Cimikasz volt.

Legfrissebb hírek

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

Véget ért az Al-Hilal menetelése, a Fluminense jutott a klub-vb elődöntőjébe

Klub-vb
2025.07.04. 23:09

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

„Ez olyan pillanat, amellyel nagyon nehezen birkózom meg” – Klopp Jotáról

Angol labdarúgás
2025.07.03. 14:53
Ezek is érdekelhetik