MU: Idén nyáron nem lesznek nagy igazolások – Woodward

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.04.25. 09:23
null
Ed Woodward szerint idén nyáron nem lesznek nagy átigazolások (Fotó: AFP)
Idén nyáron a koronavírus-járvány okozta recesszió miatt nem számíthatunk nagy összegű átigazolásokra a nemzetközi labdarúgásban – véli a Manchester United ügyvezető alelnöke, Ed Woodward.

 

A Manchester Unitedet két jelentős átigazolással kapcsolatban emlegette az elmúlt időszakban a nemzetközi média: Harry Kane-t, a Tottenham csatárát és Jadon Sanchót, a Borussia Dortmund szélsőjét hozták hírbe az MU-val. Mindkét futballista ára jócskán meghaladja a 100 millió fontot – írja a BBC.

„A nemzetközi futballban ezen a nyáron nem úgy fognak menni a dolgok az átigazolási piacon, ahogy megszoktuk, beleértve a Manchester Unitedet is – idézi a BBC Ed Woodward ügyvezető alelnököt, aki az MU pénteki szurkolói fórumán szólalt fel. – Ahogy mindig, most is a klub sikerességét tartjuk szem előtt, de látnunk kell a járvány teljes iparágra gyakorolt hatását, mielőtt arról beszélhetünk, hogy minden visszatér a normál kerékvágásba.”

Az angol Premier League-ben milliárdokról dönt a bajnokság folytatása, hiszen a televíziós jogdíjakból befolyó összegek itt a legnagyobbak. A Bundesliga, a Serie A és a Ligue 1 már kitűzte a lehetséges újrakezdés dátumát.

Woodward beszélt továbbá a Manchester United erőfeszítéseiről a járvány elleni küzdelemben. A klub több tízezer élelmiszercsomagot adományozott, valamint a Manchester Cityvel közösen 100 ezer fontot ajánlott fel a Trussell Trustnak, ami ételosztást végez. Emellett a klub dolgozói, korábbi játékosai telefonon érdeklődnek a 70 év fölötti, valamint mozgáskorlátozott bérletesek iránt, és szükség esetén segítségükre sietnek.

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06
Ezek is érdekelhetik