Videó: parádés felvétel, Klopp „elmenekült” Guardiola elől

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.12. 10:54
Humoros kedvében volt Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, amikor az UEFA edzői konferenciáján újságírók kérdezték. A vasárnapi Liverpool–Manchester City mérkőzésen történteket a német elmondása szerint megbeszélte Pep Guardiolával, ám mégis „elmenekült” előle.

Mint ismert, a két menedzser csapatainak liverpooli sikerrel záruló meccse után a manchesteri alakulatot irányító Guardiola többféleképpen is kifogásolta a játékvezetői ítéleteket.

Klopp a konferencián elmondta, köztük ettől függetlenül továbbra is jó a kapcsolat, megbeszélték a történteket. Majd meglátta kollégáját, és hirtelen menekülőre fogta…

Amellett, hogy nagyszerű edző, a humora sem utolsó. liverpooli sikerrel záruló meccse után a manchesteri alakulatot irányító Guardiola többféleképpen is kifogásolta a játékvezetői ítéleteket.

Klopp a konferencián elmondta, köztük ettől függetlenül továbbra is jó a kapcsolat, megbeszélték a történteket. Majd meglátta kollégáját, és hirtelen menekülőre fogta…

Amellett, hogy nagyszerű edző, a humora sem utolsó.

Kloppholic on Twitter

Pepe, who is Pepe? Pep Guardiola is coming!" Never change, Jürgen. Never change... https://t.co/y0ipDhfF87


ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ

Liverpool FC–Manchester City 3–1 (Fabinho 6., Szalah 13., Mané 51., ill. Bernardo Silva 78.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.08.01. 08:23

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17
Ezek is érdekelhetik