PL: megműtötték a Tottenham kapusát, idén már nem védhet

Vágólapra másolva!
2019.11.07. 14:50
null
Hugo Llorisra hosszas kihagyás vár könyöksérülése miatt (Fotó: AFP)
Megműtötték Hugo Lloris könyökét – a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának világbajnok francia kapusa öt héttel ezelőtt sérült meg.

 

A londoni klub csütörtöki tájékoztatása szerint a játékos október 5-én megsérült testrészét – a többhetes regenerálódást követően – különböző klinikai teszteknek és vizsgálatoknak vetették alá, s miután a szakemberek instabilnak találták, a műtéti beavatkozást javasolták.

A 32 éves kapus a Brightonnal szemben 3–0-ra elveszített bajnoki összecsapás harmadik percében – az első gólnál – sérült meg: miközben védeni igyekezett, rosszul ért talajt, bal karja pedig hátrabicsaklott. Hosszú percekig ápolták, mire szállítható állapotba került, majd azonnal kórházba vitték.

A labdarúgó visszatéréséről korábban Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya annyit közölt, hogy „idén már nem lesz bevethető”, klubja pedig úgy fogalmazott: jövő év elején kezdheti el újra az edzéseket.

Legfrissebb hírek

Haaland döntött a Brentford otthonában, Rodri újra megsérült

Angol labdarúgás
5 órája

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
8 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
14 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.04. 23:43

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
2025.10.04. 22:47

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.10.04. 20:37

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
2025.10.04. 15:31
Ezek is érdekelhetik