MU: a klubnak Pogba után most Rashfordot kell védenie

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.24. 22:20
null
Marcus Rashfordot is megtalálták rasszista üzenetekkel (Fotó: AFP)
Paul Pogba után most Marcus Rashford mellett kell kiállnia a Manchester Unitednek. Az ok egyszerű, de annál szomorúbb: rengetegen támadták rasszista megnyilvánulásokkal a klub Crystal Palace elleni mérkőzése után.

 

Ez a forgatókönyv már ismerős lehet a United-szurkolóknak: nemrég Pogba kihagyott tizenegyese után annyi támadó hangvételű üzenet érkezett, hogy az MU hivatalos közleményben határolódott el ezektől, illetve csapattársa, Harry Maguire is kiállt a francia mellett.

Sajnos most is hasonló a helyzet: a Pogba hibája után sokak által megfelelő ítélet-végrehajtónak kikiáltott Rashford a kapufára rúgta a labdát a Crystal Palace ellen, ami után a közösségi médiában ismét elszaporodtak a rasszista üzenetek – írja a Sky Sports.

„Ugyanaz, amiről a múlt hétvégén beszéltünk. Sosem hallottam még ilyesmiről, meg kell állítanunk, véget kell vetni ennek, mert ha nem… Kifogytam a szavakból. Vannak ezek a rasszizmus elleni kampányok, ők meg mégis el tudnak rejtőzni hamis álarcok mögött. Hihetetlen, hogy erről kell beszélgetnünk 2019-ben”
– védte meg játékosát az MU menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer.

Ráadásul nemcsak MU-játékosok áldozatai a közelmúltbeli támadásoknak: a Chelsea-nél futballozó Tammy Abrahamnak és a Readingnél játszó Yakou Méitének is kijutott belőlük.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Manchester United–Crystal Palace 1–2 (James 89., ill. J. Ayew 32., Van Aanholt 93.)

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
4 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04
Ezek is érdekelhetik