Kép: kolbászok a mezen, ismét alkotott az angol csapat

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.08. 15:36
Nem először kerül be a hírekbe különleges mezével a Bedale AFC angol amatőr labdarúgócsapata: a 11. osztályban szereplő együttes új szerelésén ezúttal kolbászok, krumplipüré és egy kis borsó is feltűnik – számolt be róla a BBC.

A Bedale AFC mezét 2017-ben sok száz kolbász díszítette, míg 2018-ban egy óriási hot dogot ábrázolt a csapat felsője. Az ötlet egyébként a csapat főszponzorától, a helyi kolbászüzemtől (Heck Sausages) jött – ezek után nem csoda, hogy a 2019–2020-as idényben ismét kolbászok (illetve egy kis krumplipüré és borsó) lesznek a mezen.egy óriási hot dogot ábrázolt a csapat felsője. Az ötlet egyébként a csapat főszponzorától, a helyi kolbászüzemtől (Heck Sausages) jött – ezek után nem csoda, hogy a 2019–2020-as idényben ismét kolbászok (illetve egy kis krumplipüré és borsó) lesznek a mezen.

A trikó hátulján, a nyaknál ismét a rendkívül frappáns „You'll Never Pork Alone” felirat olvasható, amit a Liverpool indulójából sikerült „elcsenni” – mindössze a „walk” szócskát váltotta fel benne a „pork”, vagyis a „disznóhús” szó.

A különleges akcióval egyébként jótékonykodik is a kiscsapat, hiszen minden eladott mez után öt fontot a brit prosztatarák ellenes alapítványnak ajánlanak fel.

A Bedale AFC új meze (Fotó: Bedale AFC/Twitter)
A Bedale AFC új meze (Fotó: Bedale AFC/Twitter)
A Bedale AFC új meze (Fotó: Bedale AFC/Twitter)
A Bedale AFC új meze (Fotó: Bedale AFC/Twitter)
Legfrissebb hírek

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai a forduló játékosa lehet a PL-ben, a munkabírását dicsérik Angliában – videó

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:51

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.08.30. 10:18

„Csak energiát akartam vinni a játékba”– Anthony Gordon elnézést kért a piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:41
Ezek is érdekelhetik