Felkészülés: a Wolves és a Man. City is kiütötte ellenfelét Ázsiában

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 16:43
null
David Silva látványos gólt lőtt (Fotó: AFP)
A Wolverhampton a Newcastle-nek, a Manchester City a West Hamnek lőtt négy gólt a Premier League-csapatok ázsiai felkészülési tornáján.

Nem lesz egyszerű Steve Bruce élete Newcastle-ban, látva a Wolverhampton elleni felkészülési mérkőzést a Premier League Ázsia-kupa elődöntőjében. A találkozó előtt kinevezett angol menedzser együttese már a 15. percben hátrányba került a Wolvesszal szemben, majd az első félidőben még két gólt kapott. Az i-re a pontot a 19 esztendős csatár, Thomas Allan öngólja tette fel (0–4).

A Manchester City sem izzadt meg különösebben a West Ham Uniteddal szemben – mindezt úgy, hogy egyik együttes sem feltétlen az alapcsapatát küldte pályára. Az első találatot a WHU szerezte, Mark Noble büntetőből volt eredményes, aztán a City két perc alatt fordított – David Silva például briliáns labdaátvétellel és góllal jelezte, miért nem akar 33 évesen sem a közel-keleti vagy amerikai ajánlataira igent mondani. A második játékrészben Raheem Sterling duplájával alakult ki a 4–1-es végeredmény.

PREMIER LEAGUE ÁZSIA-KUPA
Newcastle United–Wolverhampton Wanderers 0–4
(Jota 15., 40., Gibbs-White 32., T. Allan 85. – öngól)
Manchester City–West Ham United 4–1 (D. Silva 33., Nmecha 36. – 11-esből, Sterling 59., 72., ill. Noble 26. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik