Arsenal: a klub korábbi játékosa az új technikai igazgató – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.07.09. 16:37
null
Edu tizennégy év után visszatér az Arsenalhoz (Fotó: arsenal.com)
A brazil labdarúgó-válogatottól távozó Eduardo César Gaspar, ismertebb nevén Edu visszatér az Arsenalhoz, melynél technikai igazgatóként tevékenykedik majd – adta hírül a klub hivatalos oldala.

 

A 41 éves szakember hasonló szerepkört töltött be 2016 óta a brazil válogatottnál, ám már korábban jelezte, hogy a Copa América után távozik a posztjáról – gyakorlatilag nyílt titok volt, hogy visszatér az Arsenalhoz, amelynél játékosként 2001 és 2005 között kétszer nyert bajnoki címet és FA-kupát, s tagja volt a 2004-es veretlen bajnokcsapatnak.

Edu feladatkörében az első csapat edzői stábjával való közös munka, az akadémia és játékos-megfigyelés felügyelete szerepel, emellett az átigazolásokban is fontos szerepet tölt majd be. Utóbbinál érdemes megemlíteni, hogy az eddigi egyetlen nyári érkező, Gabriel Martinelli szerződtetésében is részt vett már.

„Az Arsenal mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, boldog vagyok, hogy ebben az új szerepkörben térhetek vissza ehhez a nagyszerű klubhoz. Erős keretünk van néhány nagyon tehetséges fiatallal, és fantasztikus szakemberekkel minden szinten” – mondta Edu, aki már ott lesz csütörtökön a csapat Egyesült Államokba tartó gépén.

A brazil szövetség tájékoztatása szerint Juninho Paulista veszi át Edu szerepkörét a nemzeti együttesnél.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
2025.10.05. 20:00

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
2025.10.02. 17:18

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:28

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59
Ezek is érdekelhetik