MU: így hívták Solskjaert, aki erre szólt, hogy fejezzék be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.06. 21:52
null
Ole Gunnar Solskjaernek nem tetszett az új megszólítás (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer népszerűsége egyelőre töretlen a Manchester Unitednél: a norvég menedzser irányítása alatt eddig mindössze egyetlen döntetlen rondít bele a hibátlan összképbe a „vörös ördögöknél”. A szakember vezetésével a pályán kívül is barátságos a hangulat az MU-nál, és ezt már a stábtagok is érzékelik.


Solskjaer a Manchester Unitedhez visszakerülve nagyrészt ugyanazon emberek között találhatta magát az edzőközpontban, mint akik már játékosként is körülvették. Ám ezek az emberek elkezdték Főnöknek hívni a norvégot, ő pedig úgy érezte, ez így nincs rendben.


„Amikor visszatértem, Kath (a recepciós, akit Solskjaer az első napján megajándékozott - a szerző) volt az első, akivel találkoztam. Ezután találkoztam a stábtagokkal, ők már akkor itt voltak, amikor játékos voltam. Aztán elkezdtek Főnöknek hívni, én pedig szóltam, hogy fejezzék be. A nevem Ole. Szólítsatok Olénak.”

 

utdreport on Twitter

Solskjr: "Kath (receptionist) was the first person I saw when I came here. Then I met the staff who've been here since I was a player. They started calling me 'boss.' I told them: 'Stop that. My name is Ole. Call me Ole.'" #mulive [mirror]



 

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik