Anglia: eljött a várva várt nap, David Beckham is beszáll az MU-sztárok klubjába

Vágólapra másolva!
2019.01.23. 14:31
null
Paul Scholes, Phil Neville, Ryan Giggs, Nicky Butt, David Beckham és Gary Neville egy 2013-as képen (Fotó: AFP)
David Beckham is résztulajdonosa lesz az angol ötödosztályban szereplő labdarúgócsapatnak, a manchesteri agglomerációban működő Salford Citynek. A BBC szerdai beszámolója szerint Beckham ugyanúgy 10 százaléknyi tulajdonrészt vásárol, mint tették azt korábban volt manchesteri csapattársai, Gary és Phil Neville, Ryan Giggs, Nicky Butt, valamint a salfordi születésű Paul Scholes.

 

Az ügylet hivatalossá válásakor már 60 százaléknyi tulajdonrész lesz „a 92-es évfolyam” birtokában (egy dokumentumfilm címe nyomán emlegetik így az 1992-es Ifjúsági FA-kupa-diadallal berobbanó hat Manchester United-klasszist). A Salford City részvényeinek 40 százaléka továbbra is a szingapúri üzletember, Peter Lim birtokában marad.

„Egy különleges csapatról, egy különleges társaságról van szó. Első manchesteri éveimet Salfordban éltem le, sok szempontból ott nőtt be a fejem lágya. A csapat remek eredményeket ért el a közelmúltban, a szurkolótábora fantasztikus, úgyhogy nagy örömmel csatlakozom a srácokhoz, feldob, hogy újra több időt tölthetek el Salfordban” – fogalmazott Beckham, aki a következő két-három hétben ott lesz a City egyik mérkőzésén.

A „kilencvenkettesek” 2014-ben vásárolták be magukat az 1940-ben alapított klubba, fejlesztették a sporttelepet, a csapat pedig három feljutást is ünnepelt azóta.

A Salford City pillanatnyilag a harmadik helyen áll az ötödosztályban, és a rövid távú cél az, hogy története során először bekerüljön a Futball-ligába – azaz az első négy osztályba.

„Régóta szerettük volna, hogy David csatlakozzon hozzánk, de eddig a körülmények ezt nem tették lehetővé. Most elérkezett a megfelelő pillanat, újabb nagyszerű fejezet kezdődik a Salford City történetében” – olvasható a klub közleményében.

Beckham nem először lett klubtulajdonos; az egyesült államokbeli Inter Miamiban is érdekelt, az a csapat 2020-ban csatlakozik a Major League Soccer (MLS) mezőnyéhez.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik