PL: Southgate csalódott a kevés angol kezdőjátékos miatt

Vágólapra másolva!
2018.12.04. 12:30
Gareth Southgate, a nyári világbajnokságon negyedikként zárt angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csalódott amiatt, hogy a Premier League klubjaiban egyre kevesebb honfitársa kap kezdőként játéklehetőséget.

Az Angol Szövetség (FA) három éve kiemelt figyelmet szentel annak, hogy az élvonalbeli kluboknál milyen arányban játszanak angolok a kezdőcsapatban. Ezt az időszakot figyelembe véve a legalacsonyabb mutatót a PL legutóbbi, 14. fordulójában érte el a liga 20 együttese: összesen 54 angol labdarúgó volt a kezdő sípszónál a pályán, ami 24.5 százalékos aránynak felel meg. A 2018–2019-es idényre vonatkozóan 29 százalék a mutató, ami elmarad az előző szezon 33 százalékától.

Southgate elárulta: amikor meglátogatja a nagyobb hazai klubokat, azok vezetői mindig elmondják neki, hogy ezzel a problémával ők is küzdenek, és ha több fiatal angol játékosnak lenne „elsőcsapatos” tapasztalata, az megkönnyítené a klubedzők választását.

„Ez azonban egy ellentmondás, amire megoldást kell találniuk” – hívta fel a figyelmet a szövetségi kapitány. Kiemelte: nem engedhetik meg, hogy ez az irány folytatódjon, mert annak beláthatatlan a vége. A szakvezető hangsúlyozta, a válogatottnak, valamint a csapat sikerének az országra kifejtett hatását mindenki láthatta nyáron, amikor a nemzeti együttes 28 év után jutott újra négy közé világbajnokságon, illetve ősszel az újonnan életre hívott Nemzetek Ligájában. Itt az angol válogatott a spanyolokat, valamint a vb-ezüstérmes horvátokat megelőzve jutott be a portugáliai négyes döntőbe.

Southgate felhívta a figyelmet, hogy Angliában az akadémiai képzés nagyon jó, rengeteg a tehetséges, sokra hivatott fiatal labdarúgó: tavaly az U17-es és az U20-as világbajnokságot is honfitársai nyerték meg.

„Arra kell megoldást találnunk, hogy ennek a korosztálynak a tagjai hogyan kaphatnak lehetőséget a fejlődésre. Ez a kluboknak is érdeke. Nagyon figyelik a fiatalokat, de ki kell találni, hogy ezt a szakadékot hogyan lehet áthidalni” – mondta a szakember.

A brit európai uniós tagság várható márciusi megszűnésével (brexit) párhuzamosan az FA légióskvótát próbál bevezetni – a 25-ös keretben 13 külföldi lehetne –, de a PL-klubok egyelőre hallani sem akarnak ilyen korlátozásról.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
1 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
5 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
13 órája

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
20 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23
Ezek is érdekelhetik